Bizonytalanság augusztus 20-ával kapcsolatban

Infostart
2017. augusztus 17. 12:05
Budapestre és több megyére ismét figyelmeztetést adtak ki a nagy hőség miatt. A meleg idő azonban már nem tart sokáig, vasárnapra jelentősen csökken majd a hőmérséklet és csapadékra is számítani kell.

A következő 48 órában még afrikai eredetű meleg levegő áramlik felénk. Egy hidegfront közelít ugyan a Kárpát-medence felé, de ez várhatóan csak a szombat délutáni órákban éri el az észak-nyugati részeket. Utána viszont jelentős, többfokos lehűlést okoz vasárnapra - mondta az InfoRádiónak Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.

Meglehetősen változékonyan alakul a hétvége időjárása. Szombaton az ország nagy részén még kánikulára számíthatunk, de észak-nyugat felől az említett hidegfront eléri térségünket, és erős felhősödés kezdődik. Kezdetben a Dunántúlon és az Északi-középhegységben, az esti óráktól pedig már a középső országrészben is számítani kell záporra, zivatarra. A szél észak-nyugatira fordul és sokhelyütt megerősödik. Zivatartban viharos lökések is lesznek.

Vasárnap a front a számítógépes modellek alapján csak nagyon lassan vonul kelet felé, de utána a jövő hét további részében már túlnyomóan napos, száraz időre van kilátás. Lassan melegszik majd a levegő, de nem tér vissza a nagy kánikula.

Lesz-e eső Budapesten augusztus 20-án?

A fővárost már szombat este elérheti a csapadékzóna. A bizonytalanság elsősorban vasárnap várható, amikor a front lelassul. Az biztos, hogy elsősorban a keleti megyékben esik majd sok helyen vasárnap este, de hogy a fővárosban mikor szűnik meg a csapadék, azt most, csütörtökön még nem lehet megmondani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Van még bizonytalanság a hétvégi időjárással kapcsolatban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást