Elmondta a Momentum, miben van az ereje

Infostart
2017. augusztus 14. 18:04
Önállóan indul a Momentum a 2018-as országgyűlési képviselő választáson. A párt küldöttgyűlésének döntése szerint még csak tárgyalni sem hajlandóak az összefogásról az ellenzéki pártokkal. A Momentum elnöke, Fekete-Győr András nem ért rá interjút adni, ezért az InfoRádió kérdéseire a párt szóvivője, Hajnal Miklós válaszolt.

Sok oka van, hogy a Momentum önállóan indul – jelentette ki Hajnal Miklós, a mozgalom szóvivője.

„Egyrészt már bizonyítottuk, hogy önállóan is erősek vagyunk, képesek vagyunk olyan akciókat végrehajtani, mint a NOlimpia, a plakátjavítás, a május 1-jei tüntetésünk.

A Momentum ereje részben ebben az önállóságában van.”

Hajnal Miklós kijelentette, az összefogás 2014-ben nem működött. Hozzátette, a hosszú távú változás eléréséhez új arcokra van szükség a politikában.

„Nem foghatunk össze olyanokkal, akik eddig tehetetlenek voltak, és nem tudtak mit kezdeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerével,

egy kormányzóképes csapatot kell grundolnunk.”

Emellett fontos az is, hogy meghaladják a jobb-bal megosztottságot, és aggódtak, hogy egy összefogással megnőhet a parlamenti küszöb – hangsúlyozta a Momentum szóvivője. Hajnal Miklós hozzátette, ha ugyanis több párt együtt indul, nem öt, hanem tíz vagy akár tizenöt százalékot kell elérni, emiatt ki is eshetnek ezek a pártok, noha önállóan akár be is juthatnak.

„Ez pedig nagyon megdobná a fideszes parlamenti helyek számát.”

Elsődleges cél a 2018-as kormányváltás, ez úgy lehet, ha a Fidesz minél kevesebb helyet kap – jelentette ki a szóvivő. Hajnal Miklós hozzátette, egy összefogással, ha megnő a parlamenti küszöb, és a többi párt nem tudja úgy növelni a bázisát, ahogy a Momentum az utóbbi fél évben, akkor veszélybe sodorják magukat is.

„Miközben reálisan veszélyt tudnánk jelenteni a Fidesz parlamenti helyeire.”

Hajnal Miklós kiemelte, a Momentumnak nem célja, hogy gyengítse az ellenzéket, hanem, hogy beindítsa Magyarországot és befejezze a rendszerváltást.

„Ehhez szükség van arra, hogy megszólítsunk rengeteg bizonytalan, inaktív, ellenzéki és kormánypárti, kiábrándult szavazót is. Rájuk mind célzunk.

Új tortát sütünk, nem a meglévőt szeleteljük.”

A párt a legutóbbi küldöttgyűlésen arról döntött, hogy önálló miniszterelnök-jelöltet választ, a bejelentése a program nyilvánosságra hozatala, október 15-e után várható - mondta el a Momentum szóvivője.

„Most kezdődött meg a párbeszéd az elnökségen és a küldöttgyűlésben, hogy párton belülről vagy kívülről választunk-e miniszterelnök-jelöltet.”

A Momentum finanszírozására vonatkozó kérdésre a párt szóvivője azt mondta, pénzük tagdíjakból, adományokból és nagyobb egyéni támogatásból van, valamint mivel 106 jelöltet állítanak, állami támogatásra is számítanak.

„Rengeteg önkéntessel dolgozunk, több mint ezren vagyunk a pártban és legalább ennyi aktivistával dolgozunk, ez lehetővé teszi, hogy gazdaságosabban, hatékonyabban működjünk és innovatív eszközökhöz nyúljunk. Látható, hogy hiába plakátkampányolnak az országban tonnaszámra, mégsem nő drasztikusan a pártok támogatottsága. Nem érdemes mindig egyfajta üzenetet sulykolni az óriásplakátokon,

az emberek ennél kifinomultabb és mérsékeltebb politikára vágynak.”

A támogatóikra vonatkozó kérdésre Hajnal Miklós úgy válaszolt, rájuk bízzák, nyilvánosságra hozzák a nevüket vagy sem.

A Momentum programjában a korábbi fontos témák: a szolidaritás, a teljesítményelvűség és a pozitív nemzetkép mellett jobboldali témák: nemzet- és egyházpolitikai kérdések nagy hangsúllyal szerepelnek majd, és alakult egy egyházügyi munkacsoport is – mondta a párt szóvivője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új tortát süt a Momentum
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást