Kutrucz Katalin: nincs ügynöklista

InfoRádió
2017. augusztus 11. 17:32
Nem létezik olyan, a szocializmus állambiztonsági hálózatáról készült dokumentum, amely csak az egykori ügynökök nevét tartalmazná - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettese.

A rendszerváltás előtti állambiztonsági szolgálatok besúgóinak listája önmagában, a listán szereplők tetteinek ismeretei nélkül nem elegendő a történtek értelmezéséhez – hangsúlyozta Kutrucz Katalin, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettese, majd hozzátette: nem is létezik olyan lista, amely csak az egykori ügynökök nevét tartalmazná.

„Ezekben a nyilvántartásokban nem csak azok szerepeltek, akik tényleges ügynöki tevékenységet végeztek, hanem azok is, akiknek megkísérelték a beszervezését, de valamilyen okból nem sikerült, vagy éppen folyamatban volt a beszervezés, és nem lehet tudni, hogy mi lett belőle. Szerepelte bennük azok is, akiknek a beszervezése meghiúsult.”

Sőt azok is szerepeltek e listákon, akik az állambiztonság számára valamilyen szempontból fontosnak számítottak és az ismeretségi körükben volt beszervezett személy.

„Tételezzük fel, hogy én vagyok az ügynök, maga pedig az én jó ismerősöm vagy szomszédom. Akkor lehetséges, hogy magáról ki fognak állítani egy úgynevezett 6A kartont, aminek az első oldalán ön szerepel az adataival – és önnek semmi köze a hálózathoz –, a hátlapján pedig én szerepelek az én adataimmal, mint olyasvalaki, aki szükség esetén információt tud szolgáltatni önről.”

Mindezek alapján ezek a nyilvántartások önmagukban megtévesztőek lehetnek – tette hozzá Kutrucz Katalin.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kutrucz Katalin: nincs ügynöklista
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást