Össze kell hívni a parlament rendkívüli ülését

InfoRádió / MTI
2017. augusztus 10. 12:40
Összegyűlt a szükséges számú képviselői aláírás az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívásához - jelentette be az MSZP frakcióvezetője.

Tóth Bertalan közölte: negyven képviselő, az MSZP-sek mellett az LMP-frakció tagjai és a független képviselők írták alá a kezdeményezést, így Kövér László házelnöknek augusztus 21. és 29. között össze kell hívnia az Országgyűlést.

Elmondta: az MSZP "a lex CEU" néven elhíresült felsőoktatási törvény eltörlése érdekében tett javaslatot a parlament ülésének összehívására, ezt az LMP támogatta és hozzátett még egy napirendet, amely a devizahitelesek kilakoltatásának megakadályozását célozza.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje úgy értékelt, a demokratikus ellenzék sikeresen összefogott két rendkívül fontos ügyben. Ez azt jelzi, hogy mindenki megértette: a legfontosabb cél és Magyarország érdeke az Orbán-kormány leváltása - hangoztatta.

Kérdésre azt mondta, egy olyan országban élünk, ahova egyetlen menekült és migráns sem akar betelepülni, sőt több mint félmillió magyar gazdasági menekültként elhagyta ezt az országot. De amíg a magyar emberek félnek, addig állnia kell kerítésnek a déli határon - hangsúlyozta. Hozzátette: a kormányváltás után az új demokratikus politika célja, hogy az emberek alaptalan félelmeinek okai megszűnjenek, ehhez pedig a tisztességes belpolitika mellett egy sokkal hatékonyabb európai együttműködésre is szükség van.