Az eddigi alpolgármestert választották polgármesternek Babosdöbrétén

InfoRádió / MTI
2017. augusztus 6. 21:17
Hét független jelölt közül az eddigi alpolgármestert, Szinayné Csarmasz Bernadettet választották meg vasárnap a Zala megyei Babosdöbréte új polgármesterének.

Takácsné Simán Zsuzsanna, a település jegyzője az MTI-nek elmondta: a 413 választásra jogosult polgár közül 243-an szavaztak az időközi választáson, hárman érvénytelen szavazatot adtak le.

A hét független jelölt közül Szinayné Csarmasz Bernadett 84 szavazatot kapott, a második legtöbb voksot, 56-ot a korábbi polgármester, Kaczor Tamás gyűjtötte be.

A Babosdöbrétét 2010 óta függetlenként irányító települési vezető áprilisban mondott le, akkori indoklása szerint azért, mert más elfoglaltságai miatt nehezen tudott időt szakítani polgármesteri feladataira.