Az egyszeri turista ugyanis egy nemzetközi közösség részévé válik, így már nem kell az útikönyvek elcsépelt leírásaira támaszkodnia egy adott város felfedezéséhez, szállásadója annak valódi vérkeringésébe vezetheti be.
Az Airbnb lényege, hogy
bárki bérbe adhatja lakását vagy annak egy szobáját a pár napra a városba látogató külföldi vendégeknek.
Ehhez nem kell semmi mást tenni, mint regisztrálni az „online piactérre”, amely – minimális közvetítői díjért cserébe – segíti az egymásra találásban a szállásadókat és a turistákat.
Bár az Airbnb alapötlete éppen azt a célt szolgálta, hogy a vékonyabb pénztárcájúaknak se kelljen lemondaniuk az utazás örömeiről, mára az effajta magánlakások ára alig marad el az egyszerűbb szállodák, panziók vagy apartmanok díjszabásától. Ez azonban egyáltalán nem vetette vissza a szállásmegosztó népszerűségét, az „airbnb-zés” ugyanis mára divattá vált, ahogy az történt az ingyen szálláshelyet kínáló Couchsurfinggel, azaz a kanapészörfözéssel is.
A népszerűségnek azonban megvan az ára: az „airbnb-zés” mára nyers üzletté vált a turisták által ostromlott városokban. Bár a weboldalnak köszönhetően minden eddiginél több turista juthatott el vágyott úti céljába, az Airbnb egyre nagyobb szeletet szakított ki az adott település idegenforgalomból származó bevételeiből, ezzel pedig átalakította a szálláskiadás módszertanát. Ennek következményeként a városok áfát és idegenforgalmi adót fizető hagyományos szállásadói felháborodtak a méltánytalanságon, a kormányzatokat arra kényszerítve, hogy vessenek véget az egyenlőtlenségnek. Éppen ezért ma már – Magyarországhoz hasonlóan – a legtöbb helyen a magánlakás-megosztóknak is keményen ki kell venniük a részüket az adózásból.