Elveszik a mentőktől a 104-es számot

InfoRádió
2017. július 31. 12:09
A rendőrség és a tűzoltóság után sajátos módon a mentőszolgálat is csatlakozik az Egységes Segélyhívó Rendszerhez – tudta meg a Lánglovagok.hu.

A 104-es számra érkező segélyhívások majdan a Központi Hívásfogadóba futnak be, de a bejelentőt minden esetben továbbkapcsolják az Országos Mentőszolgálathoz, melynek mentésirányítói saját protokoll alapján kérdezik ki a segélyhívót.

Amennyiben kizárólag egészségügyi panasz a bejelentés tárgya, az alapadatok rögzítését követően az elektronikus adatlap továbbítása történik meg, ezt követően kapcsolják csak át az élőhangot, és kezdődik a mentők saját kikérdezése - írta a portál.

A Belügyminisztérium álláspontja szerint az állami veszélyhelyzeti feladatellátás rendszerének átalakítását az indokolja, hogy a segélykérések fogadása minden esetben haladéktalanul megtörténjen, egyetlen segélykérés se vesszen el. Hozzáteszik, hogy a hívásfogadó rendszer lehetőséget biztosít több készenléti szerv egyidejű értesítésére.

A langlovagok.hu szerint "a Belügyminisztérium már önmagát megcáfolta azzal, hogy elárulta, a mentők esetében akár kétszeri kikérdezés is lehet, az eddigi tapasztalatok alapján pedig tudjuk,

a rendőrök és tűzoltók is rendszeresen kényszerülnek visszahívni a jelzőt, mert a 112 operátorainak meghatározott protokoll szerinti kikérdezése gyakorta elégtelen."

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a portál azon kérdésére, hogy a mentőknél mekkora időveszteséget okoz az új rendszer, azt válaszolta, hogy a fejlesztés célja többek között az idő- és információnyereség.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a 104-es segélyhívószám átirányítása az idei évben valamennyi régióban – elsőként az észak-magyarországiban, utolsóként a közép-magyarországiban – megtörténik a 112-re.