Tóth Ilonát 60 évvel ezelőtt, 1957. június 27-én végezték ki. A forradalomban résztvevő orvostanhallgatót és két társát halálra ítélték azzal a koholt váddal, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórház kisegítő, Domokos utcai részlegében injekciókkal, illetve késszúrásokkal 1956 novemberében megölték Kollár István rakodómunkást, mert az ÁVH tagjának vélték. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke Földváryné Kiss Réka szerint ez a per a Kádár-rendszer egyik fontos ügye volt.
„Tényszerűen azt tudjuk, hogy
ez volt a kádári megtorlásnak az egyik első, és tulajdonképpen egyetlen látványpere, amikor a Kádár-rendszer feláll és megfogalmazza a saját 1956-képét, azt a narratívát, hogy 1956 miért volt ellenforradalom.
Ehhez ügyeket kellett rendelni, amiket mind a hazai, belső nyilvánosság, de legalább annyira fontos, hogy a külső, nemzetközi nyilvánosság számára deklarálni kellett. Ebben a Tóth Ilona per rendkívül fontos dolog volt, mert az volt hivatva prezentálni, bemutatni – a kádári szóhasználattal szólva – ellenforradalom brutalitását” - mondta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke.
A rendszerváltozás után alapos, részletes történeti kutatás kezdődött az ügy felderítésére, több monográfia is megjelent a perről. De M. Kiss Sándor történész szerint az ügyet jól lehet tanulmányozni, de az igazságot nem tudják kideríteni.
„Azt nem tudom elképzelni, hogy az abszolút igazságot kiderítsük, de azt igen, hogy az igazsághoz közelebb jussunk.
Nagyon jól rávilágít maga a Tóth Ilona per is arra, hogy mi történik Magyarországon 1956 novemberétől 1957 júniusáig. Egyrészt ez a per önmagában is vizsgálandó, másrészt a peren és a társpereken keresztül látjuk azt a politikai folyamatot, ami Magyarország 1957 júniusáig végbement” - mondta M. Kiss Sándor.
Tóth Ilonát 1956. november 20-án társaival együtt letartóztatták, majd szervezkedésben való részvétel és gyilkosság vádjával halálra ítélték, és 1957. június 27-én felakasztották.
Tóth Ilona perét a Legfelsőbb Bíróság 1990-ben testvére kérése felülvizsgálta, de a semmissé nyilvánítás iránti kérelmét elutasította. Tíz évvel később a Fővárosi Bíróság az 1957-es eljárást semmisnek nyilvánította.