Két perc elég a betörőnek az értékek megtalálására

InfoRádió
2017. június 28. 08:25
Kisfilmmel hívja fel a figyelmet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a lakásbetörésekre - mondta az InfoRádióban a szervezet szóvivője, Garamvölgyi László.

Tévhit, hogy ilyenkor megnövekszik a betörések száma – jelentette ki Garamvölgyi László.

„A statisztika évek óta azt igazolja, hogy nem növekszik, sőt szignifikánsan csökkent a bűncselekmények, azon belül az ingatlanbetöréseké is. Ettől függetlenül

az ésszerű óvatosság és a megelőzés nem árt.”

Garamvölgyi László úgy véli, gyakran nem kellően megfontoltan kerülnek fel az internetre a nyaralásról készült felvételek. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szóvivője hozzátette, a megfelelő biztonsági védelem mellett nem árt, ha a szomszédokat megkérjük, hogy pillantsanak rá az ingatlanra, ürítsék a postaládát.

„A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács az ELTE-vel közösen nemrégiben egy olyan reprezentatív felmérést készített, amelyben 139 betörés miatt jogerősen elítélt, szabadságvesztését töltő nyilatkozott önként. Ebből kiderült, hogy

a betörők kockázatelemzést is végeznek;

igyekeznek felmérni a rizikófaktorokat és annak megfelelően dönteni.”

Garamvölgyi László ismertette,

leginkább azokat az ingatlanokat támadják, ahol nincs vagy gyenge a védelem, a kutyákat és a mozgásérzékelőket sem nagyon szeretik.

Mint elmondta, a kampányfilmből kiderül, hét perc is elég, hogy a betörő bejusson egy lakásba.

„És ebben már a távozás is benne van. A nagy rutinjával villámgyorsan, mindössze kettő-négy perc alatt megtalálja az értékeket.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Két perc kell a betörőnek az értékek megtalálására
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást