Szelényi Zsuzsa kilépett az Együttből

InfoRádió
2017. június 23. 15:19
Egy Facebookra feltöltött videóban jelentette be Szelényi Zsuzsa, az Együtt parlamenti képviselője, hogy lemond a pártban betöltött pozícióiról, és kilép a pártból is.

Szelényi Zsuzsa azt mondta, hogy hosszú és nehéz döntés volt. Eddig folyamatosan azon dolgozott, hogy létrejöjjön egy "újszerű, centrista mozgalom", az Együttben fő szószólója volt ennek az iránynak. Juhász Péter vezetésével nem ezt az irányt követi a párt, és jó ideje nem tud lelkesedni az Együtt akcionista megnyilvánulásaiért, idegen tőle a botrányszerű politizálás.

"A közös küzdelem eddig túllendített a kétségeimen" - mondta a képviselő, ám ezen a héten állítólag nyomást gyakoroltak rá a párttársai, hogy bizonyos feltételekkel szavazza meg a plakáttörvényt. Erre pedig nem volt hajlandó, így a távozás mellett döntött.

Juhász Péter, az együtt elnöke az Indexnek úgy reagált a lemondásra, hogy "nagyon sajnálom, további jó munkát kívánunk neki". A kérdésre, hogy milyen nyomást gyakoroltok a plakáttörvény ügyében Szelényire, azt mondta "azt is nagyon sajnálom, hogy valós indokait nem tudtuk meg és a médiából kellet megtudni a lemondás hírét". 

Az Együtt elnöksége közleményben tudatta, hogy tudomásul veszi Szelényi Zsuzsanna pártból való kilépését, és leszögezi, hogy az Együtt soha, semmilyen körülmények között nem gyakorolt nyomást senkire sem azért, hogy megszavazza a Fidesz plakáttörvényét.

Szelényi korábban, 1990-es évek elején fideszes képviselő volt, 1994 után kilépett, majd a politikába Bajnai Gordon hívására tért vissza.