Még alig kerestek a zsarolóvírussal a hackerek - lapszemle

InfoRádió
2017. május 16. 09:30
Eddig mindössze 50 ezer dollárt kerestek a WannaCry-al a még mindig ismeretlen hackerek - számolt be a Portfolio.

A Magyar Nemzet cikke szerint

a belügyminisztérium tovább lazítana a kéményseprés szabályain.

Nem minősülne például szabálysértésnek, ha valaki az új kéményét nem veteti át műszakilag a szakhatóságokkal. A Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke szerint a tervezett lépések megnövelnék a fűtési balesetek számát, illetve súlyosságát.

A Magyar Idők arról ír, hogy

az MSZP lassan kihátrál a kormánypárti média ellen hirdetett bojkottból,

a párt tegnapi elnökségi ülésén a lap szerint a többség nem értett egyet a nyilatkozati zárlattal. A lap úgy tudja, az M1, a Duna TV és a Kossuth Rádió lekerült a bojkotti listáról.

A Világgazdaság összeállításából kiderül: bár március 31-ig valóban meghirdette a kormány a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklus valamennyi felhívását, ahhoz még további három-öt hónap kell, hogy a cégek és az önkormányzatok ténylegesen megpályázhassák a hét évre eső 12 ezer milliárd forint teljes keretét. A MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója a lapnak azt mondta: az is gondot okoz, hogy

több esetben bő egyéves csúszásban van a már beadott támogatói kérelmek elbírálása.

A Magyar Idők összeállításából kiderül: azok egyharmada, akik nem élnek személyi jövedelemadójuk egy százalékának felajánlásával, nem bíznak a jogosult szervezetekben. A lap számára készített felmérés szerint

az adózók közel 10 százaléka nem tudja, hogyan kell felajánlani az adója 1 százalékát.

Az is kiderül: a nők nagyobb arányban adakoznak, miközben a 18 és 29 év közötti korosztály a legközömbösebb a kérdésben.

A Magyar Nemzet cikke szerint

távozik az MSZP kötelékéből Murányi Marcell,

a Blikk és a Népszabadság egykori főszerkesztője, a párt kommunikációs tanácsadója. A lap úgy tudja: az elmúlt hónapokban a szakember több javaslatot is kidolgozott a párt kommunikációjának átalakítására, de az MSZP elnöksége még csak meg sem tárgyalta azokat.

A Portfolio cikkéből kiderül: annak ellenére, hogy 200 ezer számítógépet fertőztek meg a "WannaCry" zsarolóvírussal és globális informatikai pánikot indítottak útjára a ransomware kitalálói, eddig mindössze 50 ezer dollárt (azaz kb. 14 millió forintot) kerestek a találmányukkal a hackerek.

A Napi.hu a Bloomberg elemzésére hivatkozva azt írja: több részvényindex van az Egyesült Államokban, mint ott bevezetett amerikai részvény. Szakértők szerint ez a jelenség is azt mutatja, hogy a részvényárfolyamok nem a valós teljesítményt mutatják. 

A Magyar Idők arról ír, hogy kiszámíthatóbb feltételeket teremthet a magyarországi meggypiacon az a jogszabály, amely kötelezővé tenné a termelők és a feldolgozók közötti szerződések megkötését. A szakértők azonban figyelmeztetnek: a tervezet csak akkor lehet sikeres, ha a jogszabályhoz megfelelő mértékű szankciók is társulnak majd.