Nyugdíjba vonul a rendőrségtől, ezért befogadó családot keres

Infostart
2017. május 4. 20:06
„Tabi tíz évig keményen dolgozott, legalább ezer szagazonosítást végzett, betörőket, rablókat, gyilkosokat sikerült a szimata alapján felelősségre vonni, ezért megérdemli, hogy nyugdíjas éveit pihenéssel töltse egy kertes ház puha pázsitján. Imádja a lecsókolbászt, mindig azt kapott jutalomfalatként egy-egy szagazonosítás után” - mondta Ráb Attila törzszászlós, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi kutyavezetői csoportjának parancsnoka, aki hat évig dolgozott együtt az ordas német juhásszal.

Tíz hónapos korában került Tabi, az ordas német juhász Sárközi Bernadett törzszászlóshoz. Szagazonosító kutyának képezték ki, feladata a szagminták és nyomok egyezésének kiszimatolása volt. Később Ráb Attila törzszászlóshoz, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi kutyavezetői csoportjának parancsnokához került Tabi.

„Hamar megtaláltuk a közös hangot, és hat éven át nagyon sikeresen dolgoztunk együtt” – mondta a parancsnok.

„Tabi ivartalanított, jó vérmérsékletű, nyugodt eb.

Az embereket nagyon szereti, bár a gyerekzsivajt kerüli.

"A többi kutyával nem jön ki túl jól, főleg a szukákkal. Jobban szereti, ha a gazdi figyelmén és szeretetén nem kell mással osztoznia. Sajnos ezért nem tudom sem én, sem a kolléganőm hazavinni, mivel nekem hat, neki öt kutyája van otthon. A kényszerhelyzet miatt keresünk neki új családot. Nehéz tőle megválni, nagyon imádjuk, éppen ezért szeretnénk, ha jó helyre kerülne. Volt már több jelentkező is, de mint kiderült, ők telephely őrzésére akarták használni, ami szóba sem jöhet” - mondta Ráb Attila.

Tabi imád a fűben heverészni és napozni, de kedvenc labdájáért még mindig lelkesen szalad.

„Tíz évig keményen dolgozott, legalább ezer szagazonosítást végzett, betörőket, rablókat, gyilkosokat sikerült a nyomozóknak a szimata alapján felelősségre vonni, ezért

megérdemli, hogy nyugdíjas éveit pihenéssel töltse egy kertes ház puha pázsitján”

- mondta a törzszászlós.

Tabi imádja a lecsókolbászt,

mindig azt kapott jutalomfalatként egy-egy szagazonosítás után – tette hozzá.

„Volt, hogy a nyomozók az üvegfal mögött állva drukkoltak azért, hogy Tabi kiválassza annak a személynek a szagmintáját, akire gyanakodtak – folytatta Ráb Attila. – Amikor pedig lefeküdt annál, szinte ujjongtak, majd kisvártatva egy nagy zacskó lecsókolbásszal a kezükben jelentek meg az irodámban. Nagyon szerették a kollégák, egy simogatást mindig bezsebelt tőlük, ha találkoztunk az udvaron” - mesélte.

Ha jól bánnak vele, négy-öt évig még nagyon hű társa lehet valakinek.

Idős ember mellé tökéletes választás lehet, mivel nem szeleburdi,

nem rohangál naphosszat, a kertet sem kell félteni tőle, és attól sem kell tartani, hogy a csaholásától lesz hangos az utca – folytatta Ráb Attila.

Az étkezésére viszont figyelni kell, mert Tabi hízékony,

éppen ezért az ő érdekében, a könyörgő tekintete ellenére se vigyük túlzásba a nasit. De nem válogatós, a száraz tápot éppolyan jóízűen ropogtatja el, mint a házi kosztot.

Aki úgy érzi, szívesen befogadná Tabit a családjába, a 06-20-444-1306-os telefonszámon érdeklődhet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!