Nem politizál a választási bizottság

Infostart
2017. április 12. 11:38
A Nemzeti Választási Bizottság mindig jogi választ ad a politikailag túlfűtött kérdésekre is – fogalmazott a Nemzeti Választási Bizottság elnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

Patyi Andrást arról kérdezték, hogy számos népszavazási kérdés beadványát nyújtották be az utóbbi hetekben a testület elé, mire a Nemzeti Választási Bizottság elnöke aláhúzta, hogy legutóbbi ülésükön, kedden is jogi választ adtak a beadványokra, mind a hét kérdésben egyhangúlag hozták meg az elutasító döntést.

„A politikailag felfűtött vagy motivált kérdések, szituációk, amelyek elénk érkeznek a nemzeti választási bizottság részéről mindig jogi választ kapnak. Mi nem egy politikai tanácskozó testület vagyunk, hanem egy jogi döntéshozó szerv, amelynek a döntése aztán teljes körű bírói kontroll alá tartozik, vagyis nem mi vagyunk a végállomás” - fejtette ki.

Korábban az LMP támadta a Nemzeti Választási Bizottságot, miután a testület megtagadta több, a párt paksi bővítésre vonatkozó népszavazási kezdeményezésének hitelesítését. Szél Bernadett, az LMP társelnöke úgy látta, hogy az NVB határozataival arra keresett érveket, miért ne kelljen népszavazást tartani a bővítésről.

Az NVB elnökét kérdezték a Momentum által benyújtott, de még nem elbírált kérdésekről is, amelyek egyike csak két miniszterelnöki ciklus kitöltését tenné lehetővé. Ennek kapcsán Patyi András megjegyezte, hogy egy hasonló kérdésben már 2014-ben döntött a testület, elutasító határozatukat pedig a Kúria is helyben hagyta.

„A Kúria abban az ítéletében rögzítette, hogy

a miniszterelnöki megbízatás hosszának vagy ciklusonkénti számának a korlátozása az alkotmányba tartozik.

Várjuk meg, amíg ez a testület elé kerül és döntést hozunk róla. Azért jeleztem, hogy van már kúriai döntés, mert bizottságunk mind a Kúriának, mind az Alkotmánybíróságnak a meghozott döntéseit követi” - emelte ki.

Arról, hogy a 24.hu cikke szerint durva túlárazásokat és indokolatlan költségeket találtak az Európai Bizottság ellenőrei a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik beruházásán, Patyi András az intézmény rektoraként elmondta, hogy

az egyetemmel szemben nincs vizsgálat,

az Európai Bizottság egyik osztálya kérdéseket tett fel a Miniszterelnökségnek két, 2015-ben kezdett fejlesztési projektről, az erről szóló levél szivárgott ki, ám válaszaik még nem készültek el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!