Dulakodás volt a Gyorskocsi utcai tüntetésen

InfoRádió
2017. április 11. 19:33
Gyorsított eljárásban bíróság elé állítják a 72 órára őrizetbe helyezett Gulyás Mártont, akit a hétfő esti, Sándor palotánál tartott spontán demonstráción állítottak elő a rendőrök, amiért festékes palackot dobott az épület felé.

Kedden délután fél hatra tüntetést szerveztek a Budapesti Nyomozó Ügyészség épülete előtt, hogy tiltakozzanak Gulyás fogva tartása és előzetes letartóztatása ellen. A néhány tucat demonstráló fütty- és dudaszó mellett kiabálta, hogy "engedd ki" és "demokráciát".

Gulyást csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítják, valamint műemlék rongálásával.

Miután kiderült, hogy Gulyás Mártont időközben átszállították a Gyorskocsi utcai börtönbe, a tüntetők átvonultak oda. A 24.hu tudósítója szerint azon a helyszínen már két-háromszáz ember gyűlhetett össze. A tüntetők hangsúlyozták, hogy békés szándékkal jöttek és csak Gulyás kiengedését szeretnék, mert amit csinált, az szerintük legfeljebb szabálysértés.

A tüntetők egy része ezután nekiment az épület előtt álló rendőrsorfalnak és dulakodás alakult ki. A tömeg nem tágított, így patthelyzet alakult ki, a rendőrök többször higgadtságra és nyugalomra szólították fel a demonstráló tömeg első sorában állókat.

Fél nyolckor erősítés érkezett a rendőrsorfalhoz, helyet az újonnan érkezett higgadt rendőrök álltak az első sorba. A tüntetők száma a munkaidő végeztével nem nőtt.

Kicsivel később az Indexbeszámolója szerint megérkezett a kilakoltatások ellen is tiltakozó egyik aktivista, Misetics Bálint, aki egy autó tetejére állva megafonon mondott beszédet. Nagy ujjongás és taps kíséretében többek között arról beszélt, hogy nem a rendőrök az ellenfeleik, hanem a 2010 óta a jogállamot és a demokráciát módszeresen leépítő fideszes és KDNP-s politikusok.

Kilenc után még nagyjából ötvenen maradtak, többek között azt skandálták, hogy „Mocskos Fidesz!", és folytatták, hogy „Orbánt be, Marcit ki!".