Újabb lomhegyet számolnak fel

Infostart
2017. április 5. 13:40
Újabb illegális szeméthegyek elszállítását kezdi meg a Fővárosi Közterület-fenntartó. A szervezet szóvivője közölte: a 3. kerületi után a 10. kerületben is illegálisan lerakott hulladékot találtak a társaság munkatársai.

Ismét illegális szeméthegyek okoznak gondot a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nek – közölte a szervezet szóvivője. Dorogi Gabriella hozzátette: a 10. kerületben szerdán kezdik elszállítani a hulladékot.

 „A nagyon közeli múltban lomtalanításkor a 3. kerületben találtunk egy háromszáz köbméternyi lomhegyet, amit feltehetően nem a környéken élők hordtak oda, hanem a környékbeli települések lakosai. A legfrissebb információink szerint a 10. kerületben, a Jászberényi út mellett egy öt-hatszáz méter hosszan, körülbelül 1200 köbméternyi lom van. Döbbenetes a róla készült fotó."

A lomhegy kialakulásának okairól a szóvivő elmondta:

"akik ebből próbálnak megélni, a már szükségtelenné vált holmikat kiteszik azokra a helyekre, ahol sejtik, hogy a közeljövőben lomtalanítás lesz.”

 Dorogi Gabriella arról is beszélt, hogy a lomtalanítás idején több városrészben, így a harmadik kerületben is probléma volt a szemét begyűjtése közben. Elmondta, hogy nem a lom mennyiségével, hanem a lomizós bandák módszereivel volt gond, amikor felosztják a területeket egymás között.

„Ez ellen megtettük az intézkedéseket, felhívtuk a lakosság figyelmét, hogy csak akkor tegyék ki a lomokat, amikor kérjük.”

 Bús Balázs óbudai polgármester az InfoRádiónak arról beszélt, hogy gyakoriak a lakossági panaszok a lomtalanítás idején, idén azonban a korábbiakhoz képest is jelentősebb feszültség alakult ki.

„Baseballütőkkel támadtak egymásnak különböző lomizós csoportok, terrorizálták a kerületi lakókat.”

 Bús Balázs bízik benne, hogy jövőre már nem ismétlődhetnek meg a hasonló esetek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Újabb lomhegyet számolnak fel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást