Ön szerint melyik a legjobb nyaralóhely? - Lapszemle

InfoRádió
2017. március 24. 07:07
A Magyar Idők Semjén Zsolttal közöl interjút.A Magyar Nemzet szerint a magyar kormány komoly gesztusokat tett Kínának és Egyiptomnak.

A Magyar Idők Semjén Zsolttal közöl interjút. A miniszterelnök-helyettes szerint az ellenzéki vezetők a politikai életben maradásukért küzdenek, ezért minden eszközt be fognak vetni a 2018-as országgyűlési választás kampányában. Habár az Orbán-kormány eredményei kifejezetten jók, ez önmagában nem garantálja a sikert. A nagy tanulság, amit minden választás előtt fel kell idéznünk, az 2002 – figyelmeztet a kereszténydemokrata politikus.

A Magyar Nemzet szerint a magyar kormány komoly gesztusokat tett Kínának és Egyiptomnak. A lap úgy tudja ugyanis, hogy a magyar diplomáciának sikerült megvétóznia egy közös európai uniós állásfoglalást öt kínai emberi jogi aktivista bebörtönzéséről. Más tagállamok is ellenezték az állásfoglalást, de Magyarország volt a legaktívabb - írja a lap.

A Világgazdaságban az olvasható, hogy a Hungast Holding megvette a Sodexo Magyarország Szolgáltatót és a cég százszázalékos tulajdonában álló Zóna Vendéglátót. Ezzel egy tulajdonosi körbe került a közétkeztetés és a munkahelyi vendéglátás három jelentős szereplője. A vevő most a Gazdasági Versenyhivatal engedélyére vár.

A Portfolio a Societé Generale elemzéséből idéz. A francia bank szerint a magyar gazdaság legnagyobb kockázata a növekedés fenntartása és az uniós források ingadozása, ugyanakkor elismeri, hogy Magyarország a befektetők első számú menedéke a régióban.

A napi.hu azt írja, hogy megtört a 2013 májusa óta tartó lendület: idén februárban kevesebb üzemanyag fogyott a hazai kutakon, mint egy évvel korábban. A képet ugyan árnyalja, hogy tavaly 29 napos volt a február, de mindenre nem ad magyarázatot - fogalmaz a portál szerzője.

A Pénzcentrumon az olvasható, hogy több millió nyaraló értékelte Európa városait a világ egyik legnagyobb utazási véleményoldalán. Ennek alapján elkészült egy 25 szereplős rangsor. Az első öt helyen London, Párizs. Róma, Kréta és Barcelona végzett.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást