Eloltották a tüzet az etyeki Korda Filmstúdióban

InfoRádió / MTI
2017. március 21. 13:58
A munka nem ért véget: több ponton még izzás és parázslás tapasztalható, a csarnokban füst és hőség van.

Eloltották az etyeki Korda Filmstúdió egyik körülbelül 1500 négyzetméteres csarnokában keletkezett tüzet.

A lánggal égés megszűnt, a hő- és füst eltávolítását végzik jelenleg a tűzoltók - közölte Farkas-Bozsik Gábor, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd kora délután.

Több ponton még izzás és parázslás tapasztalható, amit az átszellőztetés után tudnak teljesen visszahűteni. Sokáig nem mentek be az épületbe a túl nagy hőterhelés miatt.

Elmondta, hogy megfeszített munkájuk eredményeként más épületben nem keletkezett kár. A csarnok tetőszerkezete a folyamatos hűtés következtében nem omlott be, de egy nyílást vágnak rá, hogy a füst könnyebben távozzon.

Az épület teteje elkezdett deformálódni, ami arra utal, hogy nagyobb hőtermeléssel járó tűzről van szó.

A tűzben senki nem sérült meg. Az épületben fadíszletek, kellékek és festékanyagok lángoltak. A tűz keletkezésekor a csarnokban tartózkodók mindannyian biztonságos helyre menekültek.

Egy Robin Hood-filmet forgattak

Kresmery Dániel, a Korda Filmstúdió produkciós vezetője elmondta: az elmúlt napokban filmet forgattak a műteremben, annak díszletei voltak csak a csarnokban.

A tűz keletkezésekor, reggel fél kilenckor nem forgattak - tette hozzá. A Korda Filmstúdió hét műterméből egy közepes méretűben ütött ki a tűz.

A stúdióban a Mid Atlantic Films gyártásában készülő új Robin Hood-filmet forgatják. A produkció képviselője azt közölte, hogy a tűz kitörésekor éppen nem forgattak, igyekeznek felmérni a károkat, a tűz okát egyelőre nem tudják.