Drága lesz a társasházaknak az ingyenhitel - lapszemle

InfoRádió
2017. március 16. 09:17
Meg kell emelni a társasházi közös költséget, ha pedig lennének "megcsúszó" lakók a közösségben, akkor helyettük is zsebbe kell nyúlni - hívja fel a figyelmet az energetikai korszerűsítésre hirdetett pályázat kapcsán a portfolio.hu.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy ötpárti találkozót kezdeményezett a Fidesz frakcióvezetője a civil szervezetekre vonatkozó törvény tervezetéről. Kósa Lajos szerint ugyanis elkészült a külföldről támogatott szervezeteket érintő szabályozás, amelynek célja: legyen nyilvános, hogy kitől, milyen céllal és mennyi pénzt kaptak. Az MSZP még nem döntött arról, hogy elmegy-e az egyeztetésre. A Jobbik viszont nagy valószínűséggel leül tárgyalni. Az ellenzéki frakciók közül eddig egyelőre az LMP mondta biztosra, hogy ott lesznek a Fidesz által kezdeményezett megbeszélésen.

A Magyar Idők információi szerint nem támogatják az áruházláncok a kormány azon törekvéseit, melyek rendeznék a mintegy 370 ezer kereskedelmi dolgozó hét végi munkavégzésének körülményeit. Az egyeztetésen megjelent szövetségek képviselői egyike sem fogalmazott meg hivatalos állásfoglalást a kormány terveiről. A lap úgy tudja, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség ma teszi közzé a véleményét.

A Magyar Nemzet szerint továbbra is az adófajták dzsungelének számít Magyarország. A tavalyi évhez képest idén mindössze eggyel csökkent az adónemek száma Magyarországon, vagyis jelenleg 59-féle közteherből finanszírozza a kormány a költségvetést. Bevétel szempontjából továbbra is az általános forgalmi adó (áfa) a listavezető, mintegy 3300 milliárd forintot generált 2016-ban. A rekordmagas, 27 százalékos sarcot a szociális hozzájárulási adó és a személyi jövedelemadó követi. Továbbra is velünk élnek a szinte kimutathatatlan bevételt produkáló adónemek, így például a háztartási alkalmazottak után fizetendő adó, amely 2016-ban sem hozott 32 millió forintnál több bevételt az államkasszának.

A portfolio.hu arról ír, hogy a hiteltörlesztés érdekében meg kell emelni a közös költséget, ha pedig lennének "megcsúszó" lakók a közösségben, akkor helyettük is zsebbe kell nyúlni, hogy el lehessen indítani az energetikai korszerűsítést. Többek között ez derül ki abból az anyagból, ami rögzíti, hogy jogi személyként a társasházak és lakásszövetkezetek milyen feltételekkel igényelhetnek uniós ingyenhitelt április 24-től. Arra is van persze lehetőség, hogy a társasházi pályázattal párhuzamosan, az ottani saját tulajdonú lakásunk felújítására magunk is beadunk egy hitelkérelmet. Ebben az esetben lényegében ugyanazok a szabályok érvényesek , mintha családi ház tulajdonos magánszemélyként indulnánk az uniós ingyenhitelért.

A napi.hu cikke szerint annak ellenére, hogy az Európai Bizottság elfogadta a jogszabályi változtatásokat, a német útdíjrendszer az állampolgárságon alapuló megkülönböztetés miatt továbbra is az uniós jog megsértésének minősül. Az EP-képviselők strasbourgi plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban aláhúzták, a jelenleg is érvényes tervezet szerint a bevezetni kívánt útdíj árát csak a német autósok vonhatják le gépjárműadójukból, azaz ez nem rak többletterhet a német fogyasztókra, és ezáltal fenntartja az állampolgárságon alapuló közvetett megkülönböztetést.

A pénzcentrum.hu arról számol be, hogy bárki bármikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy azonnal pénzre van szüksége. A lap utána járt annak, hogy milyen lehetőségek vannak. Ilyen lehet a hitelkártya, a gyorskölcsön, a folyószámlahitel vagy pedig a zálog. A lap azt is összeszedte, mire érdemes ilyenkor figyelni.