Hatalmasra duzzadt a kormány - lapszemle

InfoRádió
2017. március 6. 08:55
A Magyar Nemzet cikke szerint alig két hónap alatt tovább növelte az államtitkárok, helyettes államtitkárok és miniszteri biztosok számát az Orbán-kormány, pedig az állami vezetői gárda létszáma már az év elején is rekord magas volt.

A Magyar Idők arról ír, korántsem váltott ki osztatlan lelkesedést a terv, amely szerint a jövőben bizonyos szakmákban az orvosok helyett egyetemet végzett ápolók végezhetnének bizonyos ellátásokat, például a krónikus betegek gondozását. Alapellátó Orvosok Szövetségének elnöke, Selmeczi Kamill azt mondta, „a magyar valóságban nem felcserekre van szükség”, a hiányzó orvosokat nem lehet még magasan képzett ápolókkal sem pótolni, ráadásul szakdolgozókból is kevés van.

A Magyar Nemzet cikke szerint alig két hónap alatt tovább növelte az államtitkárok, helyettes államtitkárok és miniszteri biztosok számát az Orbán-kormány, pedig az állami vezetői gárda létszáma már az év elején is rekord magas volt. Idén eddig 18 miniszteri biztost, egy új államtitkárt és 8 helyettes államtitkárt neveztek ki (miközben az utóbbiak közül négyet felmentettek). Jelenleg 56 államtitkár és 108 helyettes államtitkár dolgozik az Orbán-kormányban.

A Világgazdaság arról ír, tovább nőtt a magyar szabadalmak száma: tavaly 23 782 volt, ami 8,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A legtöbb a gyógyszerészet, az egyéb berendezések és műszerek, illetve a vegyészeti és fémtermékek kategóriában van.

A Magyar Nemzet arról ír, 130 hektáros területével az ország legnagyobb sportbázisa, a Hungaroring mára elavult. A felújítás nulladik lépcsőjét már meg is lépték, a 2016-os szezon kezdetére az aszfaltcsík teljes hosszán kicserélték a kopóréteget. Már azt is tudni lehet, hogy az első szakasz – a főtribün mögötti terület korszerűsítése, új kommentátorfülkék, konferenciatermek építése – idén szeptemberben elindul, és a kormány a munkálatokra a 2017-es költségvetésből 5 milliárd forintot el is különített. A második ütemben, 2018 őszétől folytatódik. A fejlesztésre a jelenlegi tervek szerint nagyjából 40 milliárd forintot költenek.

A Magyar Idők arról ír, a legtöbb megyében feloldotta a madárinfluenza miatti korlátozásokat a hatóság. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt közölte: a járvánnyal érintett területek döntő többsége Bács-Kiskun és Csongrád megyében volt, az érsekcsanádi eset kivételével március 1-jével mindenhol véget értek a szigorú intézkedések. A járvány hétmilliárd forint veszteséget okozott az ágazatnak. Eközben Japánban megkezdődtek a tárgyalások a magyar baromfitermék-import újraindításáról.

A portfolio arról ír, kilenc európai nagyváros üzent hadat az autósoknak - hamarosan kitiltják őket belső kerületeik útjaikról. Ezek a lépések ugyanakkor a legtöbb esetben az autómentes közlekedéshez szükséges infrastruktúra dinamikus fejlesztésével párhuzamosan valósulnak meg. A válogatásban egyebek közt Oslo, Madrid, Párizs és Brüsszel terveiről olvashatnak.

A napi.hu cikke szerint elkeserítő számok is vannak a nemzeti éghajlat-stratégia tervezetében: az évszázad közepére 1,4-2,6 Celsius-fokkal nőhet a hőmérséklet. Magyarország a legsérülékenyebb országok közé tartozik. A fagyos napok száma csökkenni, a nyári napok és a hőhullámos napok száma pedig növekedni fog.