Alapvetően kérdés, hogy a szülő milyen szociális mintát mutat – hangsúlyozta Zacher Gábor.
„Mit cipel a gyerek a puttonyában, amit mi okos és bölcs felnőttek töltünk meg. A döntés, hogy elkezd-e kábítószerezni, a gyerek kezében van. Az alapján fog dönteni, amit az addigi élete során tapasztalt: értékrend, keretrendszer, élőkép, példakép. Ha jól töltjük meg azt a bizonyos puttonyt, akkor jó eséllyel azt fogja mondani: kösz, nem.”
A toxikológus arra hívta fel a figyelmet, nem kell pánikba esni, ha a gyerek hoz egy rossz döntést.
„Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy elindult a lejtőn, holnapután már szúrni fog.”
A Honvédkórház főorvosa hangsúlyozta, merni kell ezekről a dolgokról beszélgetni, de nem csak a szenzációkról, a halálesetekről, rendőrségi lefogásokról.
„Borzasztóan fontos, hogy milyen példát mutatunk.
Elvárjuk a gyerektől, hogy tudjon nemet mondani, és mi tudunk?”
Zacher Gábor emlékeztetett, hogy a gyerek nem mindig nyitott. Sci-fi kategóriába illőnek nevezte, ha úgy zajlik mindez, hogy beszélgetnek a kábítószerekről, amikor a szülő ráér.
„Kérdés, mit tudunk mondani.
Mennyire vagyunk járatosak ebben a világban?
Ez persze nem azt jelenti, hogy apukák, anyukák próbálják ki ezeket az élményeket, de meg kell ismerkedni ezzel a világgal. Nem beszélve arról, hogy nagyon fontos, hogy ismerjük-e a gyerekünket; tudjuk, mi érdekli, foglalkoztatja, mit szeretne csinálni.
Tudunk-e egyenrangú partnerként kommunikálni a gyerekkel?”
A szerek naprakész ismerete a szakma számára sem egyszerű feladat – tette hozzá Zacher Gábor.