Bosszankodnak az ingázók - lapszemle

InfoRádió
2017. február 21. 08:16
Lassan két hete araszolnak az autósok a reggeli csúcsban a XIII. kerületi Duna Pláza közelében - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

A Világgazdaság arról ír, hogy a társasági adórendszer kedvezményezetti körébe vonva is kártalanítani lehetne az Alexandra-cégcsoport tartozásai miatt bajba került könyvkiadókat a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnökségi tagja szerint. Katona Ildikó a lapnak elmondta: aki valaha hasznot húzott a könyvpiacból, hozzájárulhatna egy szolidaritási alaphoz, s a továbbra is remélt állami beavatkozás mellett így a versenyszféra is tehetne a károsult kiadók megsegítéséért.

A Magyar Időket az oktatásért felelős államtitkárság arról tájékoztatta, hogy több új szak is elindul a 2017/2018-as tanévtől, ugyanakkor jó pár képzésre már nem jelentkezhettek a felsőoktatásba készülő diákok. A társadalmi nemek tanulmánya képzés eddig csak a CEU-n működött angol nyelven, hamarosan viszont magyarul, mesterképzés részeként is lesz az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

A Magyar Nemzet értesülése szerint a budavári önkormányzathoz hasonlóan a ferencvárosi kerületvezetés is megújítaná a lakásbérlésekről szóló rendeletét. Önkormányzati bérlakáshoz jutott például Mészáros László, a Fidesz–KDNP ferencvárosi képviselője, aki egy 63 négyzetméteres felújított ingatlant bérel „piaci alapon” havonta 68 ezer forintért. A szintén fideszes Görgényi Máté egy 104 négyzetméteres önkormányzati lakást bérel 118 ezer forintért havonta. Ráadásul az ő esetében a bérleti szerződés eredetileg a nagymamája nevére szól, aki sosem lakott az ingatlanban.

A Magyar Időket arról tájékoztatta a BKV Zrt., hogy a megállók takarítatlansága miatt a szerződésben foglalt szankciókat érvényesíti a közlekedési társaság a B+N Zrt.-vel szemben, majdnem 4,6 millió forint összegben. A vállalat megjegyezte: a január 31-én kezdődő, és csaknem két napon át megszakítás nélkül, folyamatosan hulló csapadék nehezen kezelhető helyzetet eredményezett, azonban mindezek figyelembevétele mellett is számos kifogás vetődött fel a megállók takarítására szerződött vállalkozás munkavégzésével összefüggésben.

A Magyar Nemzet beszámolója alapján lassan két hete araszolnak az autósok a reggeli csúcsban a XIII. kerületi Duna Pláza közelében. A Meder utca előtt ugyanis az egyik belső sávot kordonnal zárták le, majd a jelzőlámpás kereszteződés után egy újabb terelő akadályba ütköznek az autósok nap nap után. Az eset azért különösen bosszantó, mert Budapest északi agglomerációjából hatalmas számban érkeznek mindennap az ingázók.

A Portfolio tíz éve kezdte el a féléves gyakoriságú Privátbanki felmérést, amely alapján a magyar gazdagok vagyona az elmúlt évtizedben megháromszorozódott. Ügyfélszámlákból majdnem dupla annyi lett 10 év alatt, ami azt mutatja, hogy bár nőtt a privátbanki ügyfelek száma Magyarországon, az ügyfélszámlák ennél is nagyobb ütemben híztak. Tavaly év végére a hazai privátbanki szolgáltatóknál lévő vagyon meghaladta a 3900 milliárd forintot, ami 10 százalék feletti bővülést mutat 2015-höz képest.

A Napi.hu úgy tudja, hogy ma határoz az MFB Zrt. igazgatósága, majd szerdán zárt ülésen dönt a fővárosi közgyűlés a Rác fürdő és hotel sorsáról. A már hét éve elkészült és azóta is pusztuló létesítményt csaknem három éve szerezte meg a főváros, amikor átvállalta az MFB hiteleit. A végső vevő vélhetően nem az a kínai cég lesz, amely már fél éve parkoltatja a vételárnak szánt 3,3 milliárd forintot.

A Pénzcentrum annak járt utána, hogy mennyivel kevesebbért vehet meg egy öt -tíz éves autót, mint egy újat. Az autóvásárlók örök kérdése, hogy új vagy használt autót vegyenek és ha ez utóbbi mellett döntenek, akkor mégis, mi alapján döntsenek. Persze, van, akinél családi hagyomány egy-egy márka megvásárlása, azonban a többség inkább a pénztárcája alapján választja ki az autóját.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást