Török Gábor: a baloldal újra láthatóvá vált

Infostart
2017. február 15. 06:06
Majtényi László államfőjelöltsége abból a szempontból siker a baloldal számára, hogy a politika vita végre nemcsak a Fideszről és a Jobbikról szól, hanem az MSZP és a többi párt is láthatóvá vált - mondta Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző ugyanakkor nem tartja optimális jelöltnek a volt ombudsmant.

A baloldali pártok állítólagos háttéralkuja csak akkor lenne hitelvesztés Majtényi László számára, ha bebizonyosodna, hogy ő is részt vett ezeken a tárgyalásokon, amelyek Gyurcsány Ferenc szerint megelőzték a civilek bejelentését - mondta Török Gábor az Aréna című műsorban. A politikai elemző kiemelte: azonban erről nincs szó.

A baloldal annyit már mindenképpen elért Majtényi László jelölésével, hogy újra láthatóvá vált – vélekedett.

„Tavaly ősszel a Fideszről és a Jobbikról szóltak a politikai viták, úgy tűnt, mintha nem lenne baloldali ellenzék. Most a baloldal megnevezett egy miniszterelnök-jelöltet Botka László személyében, és van köztársasági elnök-jelöltje is, a Jobbikkal ellentétben. Ezáltal visszaerősödött az a gondolat, hogy a Fidesz és a baloldali ellenzék között zajlik a politikai küzdelem, és a Jobbik szorult háttérbe” - fejtette ki Török Gábor.

Majtényi László azonban

nem feltétlenül alkalmas arra, hogy az egységet jelentse minden kormányváltásra vágyó választónak,

mert baloldali liberális gondolatokat fogalmaz meg arról, hogy negyedik köztársaságra van szükség, de ezzel nem mindenki ért egyet – hangsúlyozta.

A politikai elemző szerint baloldal végre felismerte, hogy politikai szempontból egy relatíve esélytelen szituációban is sokat profitálhat abból, ha jelöltet indít egy fontos választáson.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Török Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást