Ezrével üzennek adóbevallásuk miatt a NAV-nak

InfoRádió
2017. február 15. 12:00
Idén már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítheti el a legtöbb polgár bevallását. A Magyar Idők szerint a hivatal március 15-ig nagyjából 3,8 millió magánszemély számára készíthet adóbevallási tervezetet.

Az utóbbi két hétben naponta ezrével küldtek SMS-t az adófizetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, hogy a hatóság postázza ki címükre adóbevallásuk elkészült tervezetét. Nagyobb volt a forgalom a hivatal ügyfélszolgálatain is: sokan az ügyfélkapus hozzáférést intézték, hogy bevallásukat már az elektronikus csatornán keresztül nézhessék meg - írta a Magyar Idők.

A hatóság által készített bevallástervezetet március 15. után lehet megtekinteni. Ennek legegyszerűbb módja az Ügyfélkapus belépés, aki azonban ezzel nem rendelkezik, kérheti a tervezetet postázását, de csak március 15-ig.

A kérelmet modern formákban is előterjeszthetik a magánszemélyek: a hagyományos levél és az űrlap kitöltése mellett SMS-t is lehet írni az adóhatóságnak, de rendelkezésre áll telefonos lehetőség és a NAV hivatalos honlapján, a www.nav.gov.hu című oldalon is kialakítottak egy egyszerű elektronikus kérelmet.

Az SMS-es kérelemnél az SZJA rövidítés után az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell beírni, egy kitalált példa szerint így: SZJA 8901234567 19600315. Az SMS-t a 06-70/717-7878-as telefonszámra kell elküldeni, a NAV pedig ezután a magánszemély nyilvántartott címére postázza a bevallás tervezetét.

A fontos részleteket egy videóban foglalta össze a NAV.