Papp Károly: Magasabb fizetést kapnak a kiberbűnözést üldöző rendőrök

Infostart
2017. február 8. 10:14
A kiberbűnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében bővítik az állományt - mondta el az országos rendőrfőkapitány az InfoRádió Aréna című műsorában. Papp Károly arról is beszélt, mindent megtesznek azért, hogy a szervezett bűnözői csoportok ne tudjanak beépülni.

Papp Károly azt mondta: azt tervezik,

100 fővel növelik a kiberbűnözés elleni egység létszámát

a Nemzeti Nyomozó Irodánál. Az országos rendőrfőkapitány közölte, már megkezdték a toborzást.

„2014-ben látszott egy markáns emelkedés a kiberbűnözés: elsősorban a számítógépes csalások területén. A számítástechnika terjedése arra ösztökél, hogy a kiberbűnözési egységet 100 fővel növeljük. A következő évek-évtizedek egyik nagy kihívása a magyar, az európai és a világ rendőrségei számára a kiberbűnözéssel szembeni hatékony és határozott fellépés.”

Papp Károly elmondta azt is, hogy a belügyminisztertől ígéretet kapott arra, hogy ez az egységnek az átlagtól eltérő bérezést kapjon.

„A készenléti rendőrségnél elkezdődött a toborzás, meglátjuk, milyen lesz a jelentkezési aktivitás. Bírom a belügyminiszter ígéretét, amely szerint

az átlagnál magasabb fizetést tudunk biztosítani,

ami a piachoz is közelít. Sok olyan területe van a rendőri hivatásnak, például orvosaink, közbeszerzési szakembereink területén, ahol igyekszünk a piaci értékhez igazítani az illetményeket.”

A kiberbűnözés elleni tevékenységről szólva az országos rendőr-főkapitány közölte: ezt a munkát mindig a nemzetközi és a hazai társszervekkel együtt végzik a hatóságok.

Papp Károly arról is beszámolt, hogy az elmúlt években a létszámemeléssel és a szolgálatok megszervezésével a közrend-, és a határvédelem területén is megfelelő a rendőri jelenlét, jobbak a határon a munkakörülmények is.

„Tavaly több mint száz esőbeállót telepítettünk a magyar-szerb határ 170 kilométeres szakaszán, hogy a szolgálatellátást komfortosabbá tegyük, a hatékonyság növelése érdekében pedig több mint százötven magasfigyelőt is telepítettünk.”

Új traffipaxok: kevesebb a sebességtúllépés miatti baleset

Az országos rendőr-főkapitány azt is elmondta, hogy bár tavaly 2015-höz képest több közúti baleset történt, kevesebb volt a súlyos és a halálos baleset. Ez az új traffipax-rendszer telepítésének is köszönhető: a korábbi 36 helyett ugyanis novemberben már csak 29 százalék volt a baleseti okoknál a sebességtúllépés.

Megújul a térfigyelő-rendszer

„A cél, hogy egyrészt minőségibb felvételeket készüljenek a személyek és a járművek azonosításához, és korlátozottabb látási viszonyok között is megfelelő kép készüljön. A nem megfelelő közvilágítású térségek közvilágításának megújításán is gondolkozik a rendőrség.”

Papp Károly a műsorban úgy fogalmazott: felfutóban vannak azok az esetek is, amikor közlekedési járműveken követnek el bűncselekményeket az utasok vagy akár a sofőr sérelmére is.

„Van olyan is, amikor hazafelé vagy szolgálatba utazó munkatársam fog el valakit, de a szolgálatszervezésre is odafigyel a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy bizonyos busz- és villamosjáratokon legyen civilruhás rendőri jelenlét.”

Az altábornagy arról is beszámolt, az Országos Rendőr-főkapitányság hatékonyan együttműködik a Nemzeti Védelmi Szolgálattal annak érdekében, hogy megelőzzék szervezett bűnözői csoportok állományba való beépülését.

„A bűnügyi operatív munkában ezt ugyanolyan hangsúllyal kell kezelni a rendőri vezetőknek: megyei rendőr-főkapitányoknak, a bűnügyi helyetteseiknek, Budapesten és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóirodájának is.”

A Központi Nyomozó Főügyészség végzi a nyomozást az úgynevezett bőnyi rendőrgyilkosság ügyében.

„Krimináltaktikai hiba okozta a sajnálatos esetet.”

Az országos rendőrfőkapitány elmondta azt is, hogy a júliusi vizes világbajnokságon kívül más nyári sporteseményeket is kiemelten védenek majd.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kiberbűnözés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Térfigyelő, civilruhás rendőrök, szervezett bűnözés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást