Szülők, figyelem! - jelentősen drágulnak idén a nyári táborok

InfoRádió
2017. február 6. 16:42
Esetenként akár húszszázalékos áremeléssel reagálhatnak a táborszervezők az elmúlt évek stagnáló díjaira, ami elsősorban a későn ébredő családok pénztárcáját terhelheti meg. A vakációs lehetőségek árai döntő többségében emelkednek, de ennek mértéke nagyon eltérő.

Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu gyermektábor-összehasonlító oldal vezetője azt mondta az Origónak, hogy az elmúlt esztendőkben a nyári táborok ára stagnált, a programok javultak. Várható volt, hogy ezt a helyzetet a végtelenségig nem lehet fenntartani, és valamikor a díjaknak is alkalmazkodni kell a piaci realitásokhoz.

A vakációs lehetőségek díjai nagyrészt emelkednek, esetenként több mint 20 százalékkal is többet fizethetnek a családok a táborokért, mint az előző években. A drágulás a táborok közel 80 százalékánál tetten érhető, de mértékük nagyban eltér - mondta Tóth Béla.

Jellemzően pár ezer forintos drágulás lesz, de van olyan tábor is, ahol még a tavalyi áron tudnak foglalni a szülők. Fontos tudni, hogy az emeléssel egy időben a legtöbb tábor esetében előfoglalási kedvezményeket tudnak érvényesíteni az időben jelentkezők.