Végveszélyben a méhészek

InfoRádió
2017. január 31. 08:39
Ha a jelenlegi áron értékesítenék a méhészek a mézeiket, az egyenes út lenne a tönkremenetelhez – mondta a Világgazdaságnak Nagyernyei Attila, a Tolna Megyei Méhészegyesület elnöke. Hozzátette: egy újabb veszteséges évet már nem bírnak ki a magyar méhészek.

Jelenleg a vegyes virágmézért 550-600, míg az akácmézért 1100-1150 forintos kilónkénti árat kínálnak a felvásárlók. Két éve nagyon még jó árakat kaptak a mézért a termelők, ám most a gyenge termés mellett is alacsonyak az árak. A kínai hamis méz ugyanis "dől be az Európai Unióba", és az itthoni árakat is az alacsony uniós árak határozzák meg, mivel a magyar méz 70-80 százaléka exportra kerül.

Az ugyanakkor a magyar méhészek és kereskedők szerint furcsa, hogy a 2015-ben elvégzett "nagy európai mézvizsgálatnak" még mindig nincs pontos eredménye. Előzetesen az közölték Brüsszelben, hogy a mézek mintegy 30 százaléka volt hamis, a pontos adatokat pedig később közlik. Brüsszel azonban továbbra is mélyen hallgat a kínai hamisítások vizsgálati eredményéről.