Erről tárgyal majd Putyin Budapesten

Infostart
2017. január 30. 11:51
Az orosz külügyminiszter és az egészségügyi tárca vezetőjének szerdai megérkezésével kezdődnek meg a héten magas rangú magyar-orosz politikai-gazdasági megbeszélések. Csütörtökön dél körül landol Budapesten Vlagyimir Putyin elnök repülőgépe.

A magyar-orosz gazdasági vegyesbizottság orosz delegációvezetője, aki Moszkvában az egészségügyi miniszteri posztot tölti be és Szergej Lavrov külügyminiszter már szerdán megkezdi a tárgyalásokat Budapesten, egy nappal az elnök megérkezte előtt –  közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„Szerdán találkoznak a gazdasági vegyesbizottság elnökei és este lesz külügyminiszteri megbeszélés is.”

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a déli órákban érkezik majd Budapestre – mondta a tárcavezető.

„Tehát egy délutáni programról beszélünk, amely áll egy szűkkörű találkozóból, ahol az egyeztetés jelenlegi fázisában a miniszterelnökön és az elnökön kívül két-két fő vesz részt, azt követi egy plenáris megbeszélés, egy közös nemzetközi sajtótájékoztató, majd egy munkaebéd.”

A program további részleteit később ismertetik – tette hozzá Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, az orosz elnökkel elsősorban energetikai kérdésekről tárgyalnak, például szó lesz a 2021 utáni gázellátásról, a paksi erőmű beruházásról, kiemelten foglalkoznak majd a harmadik országokba irányuló gépipari együttműködésekkel, az oroszországi magyar beruházások helyzetével, és a kulturális kapcsolatok fejlesztésével.

„És, természetesen, ami ennél a nyilvánosság, legalábbis a nemzetközi nyilvánosság számára is érdekesebb, a hogyan tovább a nemzetközi politikában. Az amerikai-orosz közeledés lehetséges forgatókönyve és annak lehetséges hatásai Közép-Európára – nyilván ez fogja uralni majd a napirendet” - hangsúlyozta a miniszter.

A megbeszéléseken minden bizonnyal szó lesz a Krím-félsziget bekebelezése miatt bevezetett uniós szankciók jövőjéről is. Szijjártó Péter többször, az Arénában is kifejtette, hogy sikertelennek tartja a büntetőintézkedéseket, amelyek nem érték el a céljukat; fenntartásuk pedig komoly károkat okoz a magyar gazdaságnak is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ez tudható Putyin budapesti látogatásáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást