Busztragédia: több évtizedes tapasztalattal rendelkeztek a sofőrök

InfoRádió
2017. január 24. 11:20
Az olaszországi buszbalesetben elhunyt mindkét magyar sofőr.

A tragédia pillanatában V. János ült a kormánynál, ő a helyszínen életét vesztette, társa, K. Zoltán pedig a kórházban hunyt el néhány órával később – közölte a Bors. A lap szerint a két békéscsabai sofőr ismerősei, egykori kollégái már kész tényként közölték, hogy mindkét járművezető meghalt.

A sofőröket személyesen ismerő, egykori kollégák szerint mindketten legalább 25 éves munkatapasztalattal rendelkeznek, és eddig nem volt panasz rájuk.

V. János és K. Zoltán rendszeresen vezettek együtt hosszabb, külföldi utakon, de a magánéletben is barátoknak számítottak.

Czakó Tibor, a kiskunfélegyházi Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője a beol.hu-nak azt mondta hétfőn, hogy békéscsabai sofőrök vezették a buszt, egymást váltva. Tapasztalt, rutinos, megbízható sofőrökről van szó – tette hozzá.