Ilyen év vár a parlamentre

Infostart
2017. január 2. 06:16
Februárban kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka, amelynek során egyebek mellett a képviselők újraválaszthatják az államfőt, elfogadhatnak csaknem 50 kormányzati javaslatot és megszavazhatják a 2018-as költségvetést.

Várhatóan a február 13-i héten kezdődik idén az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, amelynek egyik legfontosabb szavazása az államfő újraválasztása lesz. Áder János köztársasági elnök ötéves mandátuma májusban jár le, és nemrég a Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy a párt ismét őt jelöli az államfői posztra. A döntésről Orbán Viktor miniszterelnök személyesen tájékoztatta Áder Jánost, aki megtiszteltetésnek tekintette a felkérést, és el is fogadta azt.

A parlament honlapján található kormányzati törvényalkotási program negyvennyolc javaslatot tartalmaz a tavaszi ülésszakra. A várható előterjesztések között szerepel egy új adózás rendjéről szóló jogszabály, amely az ügyfélbarát adóigazgatási rendszert célozza, de napirendre kerül az új büntetőeljárási kódex, illetve a Magyar Pszichológus Kamara létrehozását kezdeményező javaslat is.

A nagyobb terjedelmű törvényjavaslatok között új nemzetközi magánjogi kódex, az ügyvédi tevékenységről új jogszabály, valamint a magánynyomozásról törvény elfogadását kezdeményezi a kabinet.

Mindemellett – ahogy az elmúlt években – már a tavaszi ülésszakban megszavazhatják a képviselők a következő évre, tehát 2018-ra vonatkozó költségvetést is.