Levegővel előzhető meg a szénmonoxid-mérgezés

Infostart
2016. december 22. 08:16
Idén már tizenhatan haltak meg szén-monoxid mérgezésben, ami több, mint a tavalyi évben - mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, idén már 466 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid mérgezéses esetekhez.

Ezekben 361 ember sérült meg, szenvedett kisebb vagy nagyobb mértékű szén-monoxid mérgezést, 16 emberen már nem lehetett segíteni.

Az esetek mindegyike a fürdőszobában történt,

sokszor kémény sem volt a szobában – tette hozzá Mukics Dániel.

„Ez a gáz akkor alakul ki, ha a nyílt lánggal működő tüzelő- és fűtőeszközök a szoba levegőjét használják az égés során, ha nem jutnak megfelelő levegőutánpótláshoz, akkor

másodpercek alatt kialakulhat az emberi egészségére veszélyes szénmonoxid-szint.”

Tavaly összesen 407 alkalommal riasztották a tűzoltókat, és 9 ember vesztette az életét. A riasztások száma évről évre nő, mert egyre elterjedtebb a szénmonoxid-érzékelő berendezések használata, de nem eléggé, mert minden évben előfordulnak halálesetek – mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

„Ezek a balesetek

könnyen megelőzhetőek

lennének, ha a nyílt lánggal égő tüzelő- és fűtőberendezéseknek biztosítjuk a megfelelő levegőutánpótlást: nem takarjuk el a szellőzőnyílásokat, rendszeresen szellőztetünk” - hangsúlyozta a Mukics Dániel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Levegővel előzhető meg a szénmonoxid-mérgezés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást