Már csak ma kérhető a méhnyakrák elleni oltás

Infostart
2016. december 16. 06:00
Péntek éjfélig még kérhető a méhnyakrák elleni vakcina; a térítésmentes védőoltásra azok a lányok jogosultak, akik a 7. osztályba járnak.

Az iskolákban 2014 szeptembere óta kérhető a humán papilloma vírus elleni oltás a 7. évfolyamra járó, a 12. életévüket már betöltött lányok számára. Az ÁNTSZ szerint a szülőket az iskola-egészségügyi szolgálat segítségével szinte kivétel nélkül sikerült elérni. Az országos program bevezetése óta minden évben a térítésmentes oltásra jogosult gyerekek szülei közül több mint 75 százalékuk élt az igénylés lehetőségével. Surján Orsolya, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója elmondta: eddig már százezren kapák meg az oltást.

A védettséghez két oltást kell beadni, hat hónap különbséggel. A nemzeti védőoltási programba bekerült vakcina 93 százalékot meghaladó védelmet nyújthat a méhnyakrák ellen a korábban HPV-vel nem fertőzött lányok esetében. Magyarországon a méhnyakrák a 45 év alatti magyar nők második leggyakoribb rákos megbetegedése, évente 400 nő halálát okozza a daganat és 1200 új esetet diagnosztizálnak.

További információkat itt olvashat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már csak ma kérhető a méhnyakrák elleni oltás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást