Így varázsolja karácsonyi birodalommá a lakást - Lapszemle

Infostart
2016. december 9. 07:07
A Magyar Idők szerint tizenötezer magyar gépkocsivezető állása szűnhet meg, ha a nyugat-európai államok lobbija sikerrel jár az Európai Uniónál a Kelet-Európából érkező fuvarozó cégek kiszorítása érdekében. A Magyar Nemzet megtudta, hogy néhány órával a tünetek jelentkezése után fertőző agyhártyagyulladásban életét vesztette a fővárosi Veres Pálné Gimnázium egyik diákja.

A Magyar Idők szerint tizenötezer magyar gépkocsivezető állása szűnhet meg, ha a nyugat-európai államok lobbija sikerrel jár az Európai Uniónál a Kelet-Európából érkező fuvarozó cégek kiszorítása érdekében. Azt tervezik ugyanis, hogy a munkáltatóknak minden országban a helyben érvényes minimálbért kelljen fizetniük a teherautó-vezetőknek.

A Magyar Nemzet megtudta, hogy néhány órával a tünetek jelentkezése után fertőző agyhártyagyulladásban életét vesztette a fővárosi Veres Pálné Gimnázium egyik diákja. A végzős fiú szerda hajnalban halt bele a betegségbe, osztálytársai közül tegnap többen is megkapták a védőoltást. Csak azok vannak veszélyben, akik a beteggel közvetlenül érintkeztek, ők antibiotikumos kezelést kapnak.

A Világgazdaság azt írja, hogy lanyhult a forgalom a lakáspiacon, mert a kínálat utolérte a keresletet. A Duna House az év első tizenegy hónapjában négyszázalékos, novemberben pedig már hétszázalékos visszaesésről ad számot. Az Otthon Centrum első háromnegyed éves statisztikájában viszont továbbra is 150 ezres lakáspiaci tranzakciószám szerepel, jövőre pedig akár 160 ezres adásvételt is valószínűsítenek.

A Portfolio azt írja, hogy a McDonald's kivonul Kínából. Az amerikai vállalatok már egy ideje úgy tekintettek az ázsiai országra, mint a világ legjobb üzleti lehetőségére, de most úgy tűnik, hogy ennek vége - olvasható a portálon.

A napi.hu szerint nem lesz minden olcsóbb attól, hogy januártól a 27 százalék helyett 18 százalékkal adózik az éttermi étel és a helyben készített ital fogyasztása. Nem mindegy ugyanis, hogy gépi vagy üveges kólát iszunk, elvisszük a hamburgert vagy helyben megesszük. Az iskolai közétkeztetést viszont továbbra is 27 százalékos áfa terheli, ahogy a sült kolbászt is a piacon - de legalább 18 százalékos áfát kell fizetni a Michelin-csillagos étteremben a forralt borban marinált libamáj után - jegyzi meg a portál szerzője.

A Pénzcentrum kikérte egy lakberendező véleményét a lakás karácsonyi feldíszítéséről. Aki nem sajnálja rá a pénzt, igazi karácsonyi birodalommá varázsolhatja otthonát, némi kreativitással pedig mindez szinte ingyen is megoldható - ígéri az összeállítás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást