Adventkor Jézus születésnapi zsúrjára készüljünk!

Infostart
2016. november 26. 18:31
Vasárnap kezdődik az advent. A karácsonyig tartó időszakban a keresztény világ az Úr eljövetelére, a kis Jézus megszületésére vár. „Tulajdonképpen a karácsony Jézus születésnapi zsúrja. Ne feledkezzünk meg arról, hogy róla szól és miatta van a karácsony” - mondta Kajtár Edvárd, a pécsi székesegyház plébánosa.

„Az adventnek kettős jelentősége van a számunkra. Egyfelől felkészít bennünket a közelgő karácsonyi ünnepekre, tehát ez egy ráhangolódási időszak. Másfelől emlékezteti a keresztényeket arra, hogy az egész e világi, földi életünk egy nagy advent: Krisztus második eljövetelére várakozunk, készülünk, illetve annak a személyes életünkben való megnyilvánulására, amikor a mi személyes történelmünk véget ér” - emlékeztetett Kajtár Edvárd.

A hagyományokkal kapcsolatban a plébános elmondta: a 19. században vettük át az evangélikusoktól a koszorúállítás szokását és az adventi gyertyák elhelyezését, szertartásos meggyújtását. Említette a hajnali szentmiséket advent hétköznapjain, és ilyenkor készülnek a hittanosaikkal a pásztorjátékra, amelyet karácsony estéjén, délutánján mutatnak be a templomokban.

„A család és a szeretet ünnepének is nevezik a karácsonyt, de jó, ha már az advent idején is a családunkkal készülünk a karácsonyra, például azzal, hogy többet vagyunk együtt, és olvassuk együtt a Bibliából azokat a részeket, amelyek Krisztus érkezésére emlékeztetnek bennünket” - tanácsolta Kajtár Edvárd.

Az adventi koszorúkon három lila és egy rózsaszín gyertya van.

A színek szimbolikájával kapcsolatban a plébános elmondta: hogy a lila szín emlékeztet bennünket egy másik nagy időszakra, a nagyböjtre.

„Az advent valamikor a 600-as évek elején, az 500-as évek második felében egyfajta bűnbánati időszakként született meg, mintegy másolataként a nagyböjtnek. A lila liturgikus szín, a bűnbánatra hívja fel a figyelmünket. Ez idővel kicsit átalakult. A bűnbánati jellege valamilyen szinten megmaradt az adventnek, de nem olyan mértékben, mint a nagyböjt idején” - mesélte Kajtár Edvárd.

„A lila színű gyertyákat advent harmadik vasárnapján felváltja a koszorún a rózsaszín. A rózsaszín gyertyával jelzett vasárnapon olyan énekek és szövegek hangoznak el a napi szentmisében, amelyek Krisztus közelgő jelenlétére vonatkoznak” - folytatta.

„Közel van az, akit várunk, így a lilának a színe kicsit megfakul, rózsaszínné válik, emlékezteti a híveket arra, hogy most már egészen közel van az ünnep, tartsanak ki a készülésben, és tegyék továbbra is lelkivé azt” - magyarázta a pécsi székesegyház plébánosa.

Ez utóbbival kapcsolatban kiemelte: ez azért is hangsúlyos dolog, mert ezt a lelki készületet eléggé felváltotta egyfajta materiális, anyagi szemléletű készület. Így nagy a veszélye, hogy elsikkad a lényeg. Tulajdonképpen a karácsony Jézus születésnapi zsúrja. Ne feledkezzünk meg arról, hogy róla szól és miatta van a karácsony – emlékeztetett Kajtár Edvárd.

Népszokások

Kántálás, regölés, szentcsalád-járás, pásztorjáték és betlehemezés. Népszokások, amelyek az adventhez kötődnek, de a megkérdezett néprajzkutató szerint már csak az utóbbi kettő mondható az élő hagyomány részének.

Programok adventkor

Ingyenes korcsolyapályával, koncertekkel és népművészeti portékákkal nyit az adventi vásár az Óbudai Fő téren.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Adventkor Jézus születésnapi zsúrjára készüljünk!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Adventi népszokások
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Programok adventkor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást