Orbán Viktor: szívügyem a személyi jövedelemadó csökkentése

Infostart
2016. november 25. 08:01
Ebben a pillanatban nem lehet a nyugdíjrendszer határait feszegetni - mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök.

Saját és a kormánya munkáját is csak akkor fogja eredményesnek tekinteni, ha az alsó középosztályt sikeressé tudja tenni, illetve a legalsó társadalmi csoportok is feljebb tudnak lépni – mondta a Világgazdaságnak adott exkluzív interjújában a kormányfő.

Orbán Viktor a héten született bérmegállapodásról szólva kiemelte a cégek versenyképességének növelését. Fontosnak nevezte, hogy a vállalkozásoknak itthon olcsóbban tudjanak áramot adni, mint Nyugat-Európa országaiban, hangsúlyozta, ezért is elkötelezett híve a Paks II. beruházásnak.

Orbán Viktor a nyugdíjak értékének megőrzéséről azt mondta: a nyugdíjasokkal megállapodást kötöttek, hogy megtartják a nyugdíjak reálértékét. De egy új nyugdíjszámítási rendszer kidolgozásáról szólva közölte: ebben a pillanatban nem lehet a nyugdíjrendszer határait feszegetni.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a bérmegállapodásnak köszönhetően lehetősége nyílt egy olyan javaslatot tenni, hogy a jövő évi nyugdíjemelés mértékét 0,9 százalékról 1,6 százalékra növeljék. A miniszterelnök azt mondta: ezen kívül lehet még valamilyen egyszeri juttatásban is gondolkodni, de ezt a kérdést még körül kell járni.

A Világgazdaságnak adott interjúban Orbán Viktor azt is elmondta, szívügye, hogy 10-ről 9 százalékra mérsékeljék a személyi jövedelem adó mértékét, de azt mondta, nem lehet egyszerre társasági adót, járulékot és szja-kulcsot is csökkenteni, úgy hogy emelkedik a nyugdíj és a minimálbér. A szándék megvan, de ez függ az elkövetkező évek teljesítményétől.

A miniszterelnök szól arról is, hogy az Egyesült Államokkal eddig is jó volt a gazdasági együttműködés, csak az ideológiák jelentettek akadályokat. Kiért arra, hogy beszélt telefonon Donald Trumppal, aki világossá tette, hogy nagyra tartja Magyarországot. Azt is közölte, újonnan megválasztott amerikai elnöktől meghívást kapott egy washingtoni látogatásra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Orbán Viktor: szívügyem a személyi jövedelemadó csökkentése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást