Nem lesz észrevehető a nyugdíjemelés - lapszemle

Infostart
2016. november 10. 07:07
Minden olyan küldemény, ami nem fér el a postaládában, csak csomagként adható majd fel - írja a Magyar Idők. A Portfolio szerint egyelőre nincs nagy pánik a pénzpiacokon Trump megválasztása miatt.

A Magyar Nemzet szerint a nyugdíjasok nagy része szinte észre sem fogja venni, hogy januártól több nyugdíjat kap. A kormány honlapján megjelent rendelettervezet szerint ugyanis a nyugdíjak mindössze 0,9 százalékkal növekszenek, ami egy 120 ezer forintos átlagnyugdíjjal számolva alig valamivel több, mint ezer forint.

A Magyar Idők szerint sokan levélként adják fel a postán a 2 kilogrammnál könnyebb küldeményüket, ám ez a lehetőség hamarosan megszűnik. Minden olyan küldemény, ami nem fér el a postaládában, csak csomagként adható majd fel – írja a lap.

A Világgazdaságban az olvasható, hogy foszfát, nitrát és klór kerülhet abban a ivóvízbe, amit Aradról hoznának Békés megyébe az ottani arzénos víz kiváltására. A lap szerint van olyan piaci vélemény is, amely alapján nincs is szükség az aradi vízre, hiszen Békés megyében tavaly lezárult egy 34 milliárd forintos ivóvízminőség-javító program.

A Portfolio szerint egyelőre nincs nagy pánik a pénzpiacokon Trump megválasztása miatt. A részvények nem estek le olyan szintre, hogy csukott szemmel kellene vásárolni - fogalmaz a portál szerzője. A választás eredménye természetesen növeli a bizonytalanságot, de Trump programjának nem csak rossz oldala van - olvasható a Portfolión.

A napi.hu azt írja, hogy az e-Bay népe is reagált az amerikai elnökválasztás eredményére. Sok Donald Trumphoz köthető termék került fel az oldalra: baseballsapkák, bögrék, zászlók és órák, valamint egy baseball labda, ami 700 ezer forintot ér, mert az új elnök aláírta.

A Pénzcentrum oldalán az olvasható, hogy az Egyesült Államokban a túlsúlyos nők 9 ezer dollárral kevesebbet keresnek évente, mint az átlagos súlyú társaik. A kimondottan kövér nőknek pedig akár 19 ezer dollárral is alacsonyabb lehet a fizetésük - írja a portál.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást