Ezekről határozott az Országgyűlés

Infostart
2016. november 8. 19:41
Elfogadta a Ház a tavalyi zárszámadást, illetve a parlament bevezette a rendvédelmi egészségkárosodási ellátást.

A parlament elfogadta a tavalyi zárszámadási törvényt, amely szerint tavaly a kormányzati szektor európai uniós módszertan szerinti előzetes hiánya kisebb lett az eredetileg kitűzött célnál, a GDP 2,4 százaléka helyett annak 1,6 százalékában teljesült.

Megszavazták a képviselők a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavalyi zárszámadását is, valamint rábólintottak a szervezet jövő évi költségvetésére, így az NMHH 2017-ben 35,3 milliárd forintból gazdálkodhat, míg a hatóság médiatanácsa 452,5 millió forintból, és a testület további 1,1 milliárd forintot kezel. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap költségvetése 2017-ben 79,9 milliárd forint lesz.

Annak a javaslatnak a zárószavazását, hogy e-cigarettákat csak dohányboltokban árusíthassanak elhalasztották a képviselők, ám műszaki irányelvek lehetőségével kiegészítették az épített környezetről szóló törvényt és szigorították a közművezeték-üzemeltetőkre vonatkozó szabályozást, így az érintett társaságok szankcionálhatók lesznek, ha nem szolgáltatnak adatokat hálózatukról a felügyelő hatóságoknak.

Döntöttek a képviselők az elektronikus ügyintézés kiterjesztéséről, tehát 2018. január 1-jétől az állami szerveknek és a nagy közüzemi szolgáltatóknak kötelező ezt az ügyintézési módot biztosítani.

Több belügyi tárgyú jogszabályt is módosított a Ház, a képviselők átültették a magyar jogszabályokba az utas adatokkal kapcsolatos uniós szabályozást és több módosítást elfogadtak a szabálysértésekre, a közfoglalkoztatásra és a katasztrófavédelemre vonatkozóan.

A parlament bevezette a rendvédelmi egészségkárosodási ellátást. Ez az új ellátási rendszer a rendvédelmi életpálya során bekövetkező rendkívüli eseményeket kezeli, amikor az érintett baleset vagy betegségek miatt egészségügyileg alkalmatlanná válik a hivatásos szolgálatra, illetve adott szolgálati beosztásra.

Mindemellett egyhangúlag, 190 igen szavazattal nyilvánította az Országgyűlés kereszténydemokrata kezdeményezésre június 10-ét a magyar haditengerészek napjává.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ezekről határozott az Országgyűlés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást