Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.
Gönczi Ferenc
| Gönczi Ferenc | gépkocsivezető, motorszerelő (1931–1957) | „Élünk” című illegális lap | 1957. 06. 26. |
„Követtem a pártot, de csalódtam a pártban, csalódtam a hadseregben. Mást mondtak, mint ami a valóságban volt. (...) Kiváltam a fejbólintó, megalkuvó emberek soraiból, szót emeltem az igaz eszméért, az igazságért, a különféle hangzatos frázisok ellen. A szocializmus szolgai, szovjet másolása ellen.” Ezekkel a szavakkal indokolta Gönczi Ferenc – a Tóth Ilona és társai elleni per harmadrendű vádlottja – 1954-ben történt leszerelését és a néphadsereg ceglédi kultúrinstruktori (azaz kultúrfelelősi) posztjáról való elbocsátását. Ceglédig hosszú út vezetett.
Gönczi Ferenc Budapesten született 1931-ben. Apja nyomdokaiba lépve géplakatosnak tanult; a Magyar Dolgozók Pártjának 1949-től 1954-ig volt a tagja. Sztálinvárosban dolgozott, ahol a Vasmű című lap szerkesztőbizottságának is a tagja volt, majd a Fejér megyei Néplaphoz került, és belépett az újságíró-szövetségbe. 1951-ben bevonult katonának, elvégezte a Petőfi tisztképző tanfolyamot, ezután lett kultúrinstruktor Cegléden. Leszerelése után eredeti szakmájában helyezkedett el, a forradalom kitörésekor két munkahelye is volt azért, hogy támogathassa édesanyját és nagymamáját. Részt vett az 1956. október 23-i tüntetésen. Miután segített egy, a rádiónál megsebesült lány kórházba szállításában, bekapcsolódott az Önkéntes Mentőszolgálat munkájába. Október 26-tól kezdve többek között Tóth Ilonával szállított sebesülteket, illetve vidéki élelmiszerszerző utakra járt. Egy ilyen alkalommal november 4-én Szombathelyen elfogták a szovjetek. Későbbi vallomása szerint miután elengedték, november 13-án tért vissza a fővárosba. Fegyveres harcban nem vett részt, a politikai ellenállásba kapcsolódott be: a Domonkos utcai kisegítő kórházban röpcédulák készítésében és terjesztésében segédkezett. Ő volt a kisegítő kórház beszerzője is a november 19-én és 20-án tartott razziáig, amikor is elhagyta az egészségügyi intézményt. 1956. december 5-i letartóztatásáig részt vett az Élünk című illegális lap szerkesztésében és sokszorosításában.
Izgatás és gyilkosság vádjával állt a bíróság előtt. A gyilkossági vád szerint Tóth Ilonával és Gyöngyösi Miklóssal együtt brutálisan meggyilkoltak egy, a Domonkos utcai kórházba hurcolt munkást, akit ÁVH-snak hittek, s attól tartottak, hogy veszélyt jelent a kisegítő kórházban tevékenykedő ellenálló csoportra. A kádári megtorlás ezzel a perrel akarta bemutatni a forradalom brutalitását, egyúttal – az Élünk című illegális lapforradalomban betöltött szerepét megemlítve az eljárásban – lejáratni a forradalmi értelmiséget. Az ÁVH-snak hitt férfi meggyilkolását a bíróság nem tudta bizonyítani, a vád beismerő vallomásokon alapult. Valójában sem az áldozat személye, sem a tényállásban felállított kronológia nem stimmelt, a laboratóriumi vizsgálatok pedig cáfolták a vallomásokban beismert gyilkosság körülményeit. Gönczi Ferencet első fokon a Fővárosi bíróság Brandstätter Jenőné dr. Tóth Matild vezette különtanácsa halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Radó Zoltán elnökletével jogerőre emelte az ítéletet, miközben a vád minősítését izgatásról szervezkedésben való részvételre súlyosbította. 1957. június 26-án kivégezték.