Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.
Andi József
| Andi József | katonatiszt (1924–1958) | Csepel | 1958. 03. 06. |
Portré
„Ezeknek a gyermekeknek apa kell! Elpusztulunk mindnyájan, ha a férjemet kivégzik!!! Akkor mi is a halálba megyünk, hogy öten haljunk meg ártatlanul. Én oda mentem a Miniszter Elnök Elvtárshoz a három gyermekemmel, nem engedtek be. Nagyon el voltam keseredve, beteg gyermekemmel a karomon. Elkeseredésemben kifakadtam, és nem hogy segítettek volna rajtam, hanem még a rendőrséggel fenyegettek meg, ha el nem megyek onnan. (...)” Egy kétségbeesett feleség és anya szavai. Andi Józsefné kegyelemért könyörgött férje számára, akit a Budapesti Katonai Bíróság Jacsó János hadbíró százados vezette tanácsa szervezkedés vezetése és társadalmi tulajdon megrongálása vádjával ítélte halálra 1957. december 14-én. A könyörgés hasztalannak bizonyult, ahogyan Andi József kegyelmi kérvénye is. Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa — amelynek elnöke a legtöbb, 31 halálos ítéletet kihirdető Ledényi Ferenc hadbíró ezredes volt — 1958. március 4-én az ítéletet jogerőre emelte. Andi Józsefet március 6-án végezték ki.
1924-ben Pusztahencsén született, hat elemi iskolát végzett. 1950-ben jelentkezett a hadseregbe; a tiszti iskola elvégzése után főhadnagyi rangban szolgált, könyvtárosként dolgozott az egyik budapesti alakulatnál. Többgyermekes édesapa volt.
A forradalom kitörésekor szabadságát töltötte az egyik balatoni honvéd üdülőben, ahonnan csak 1956. november 2-án tért vissza Budapestre. Mivel a rádióból úgy értesült, hogy a tiszteknek a nemzetőrségnél kell jelentkezni, csatlakozott a csepeli testülethez. Szolgálatvezetőként nyilvántartásba vette a nemzetőröket és a fegyvereket, eligazításokat tartott, megszervezte az ellátásukat. Gondoskodott a sebesültekről és a fegyveres harcokban elesettek temetéséről. Részt vett a csepeli nemzetőrök akciójában: a szovjet harckocsik Csepelre jutását próbálták megakadályozni november negyedike után, felrobbantották és eltorlaszolták a fővárosba vezető utat. November 8-án a nemzetőrség vezetője, Buri István megbízta azzal, hogy vigyen hírt a harcokról Bécsbe, ám ez meghiúsult, szovjet fogságba esett. A forradalom leverése után tartalékállományba helyezték, és letartóztatásáig gyári munkásként dolgozott.
Perében következetesen tagadta, hogy bármilyen vezető szerepet töltött volna be. Védője az enyhébb ítélet reményében igyekezett a jogi minősítés megváltoztatását elérni, s arra hivatkozott, hogy a forradalom idején Andi József megakadályozta egyes pártfunkcionáriusok letartóztatását, az út felrobbantását pedig szándékosan időzítette úgy — szemben Buri István parancsával —, hogy személyi sérülés ne történjen. Burival szembeni személyes vitája miatt vállalta el a bécsi utat is, hogy elkerülhessen Csepelről. A védelem indokait a bíróság nem fogadta el, és például súlyosbító körülménynek ítélte azt, hogy jelentős anyagi kár keletkezett a robbantásnál. Ennél súlyosabb körülmény volt, hogy Andi József a néphadsereg tisztjeként állt a forradalom mellé, amint az másodfokú ítélet indoklásában állt: „Andi vádlott ugyancsak a néphadsereg tisztjeként fejtette ki bűnös tevékenységét. Magatartásával okozója volt, hogy ez ellenforradalmi elemeket Csepelen súlyos harci tevékenység folytán kellett felszámolni, mivel katonai szaktudásával azoknak a szervezésében, ellenállásában segített." Andi Józsefet március 6-án kivégezték.
Idézetek
Ifj. Andi József így vallott arról, hogy édesapja – katonai esküjéhez híven – a forradalomban való részvétele miatt nem akarta elhagyni Magyarországot: „Azt tudom, hogy anyunak azt mondta: »Miért mennék el, nem csináltam semmit, nincs ok rá, hogy elmenjek. Először is magyar vagyok, nem hagyom itt a hazámat, másodszor meg itt a családom, a három gyerek.« Meg sem fordult a fejében, hogy elmegy. Anyu mindig példálózott, hogy ez is elment, az is elment. Főleg, hogy többször elvitték, és anyu félt, hogy egyszer nem engedik vissza. Ez be is jött. (...)”.
Kovács Sándor, nyugállományú vezérőrnagy, 1956-ban műszaki tiszt, a csepeli nemzetőrség és a Királyerdő-Sólyom utcai nemzetőrcsoport egyik felállítója így emlékezett halálraítélt bajtársa és barátja utolsó szavaira: „Sanyi, ha egyszer hazakerülsz, mondd meg a családomnak, értük és a magyar hazáért haltam meg. Isten veletek csepeliek!”.