Új műsor indul reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.
A negyedik:
Földes Gábor
| Földes Gábor | színházi rendező (1923-1958) | Győr | 1958. 01.15. |
Életrajz
„Kommunista voltam és az is maradok. Ezt vegyétek figyelembe a szavazásnál.” A Hazánk címmel megjelenő forradalmi lap 1956. november 10-i tudósítása szerint a Győri Kisfaludy Színház vezető rendezője, Földes Gábor ezekkel a szavakkal nyújtotta be lemondását. A titkos szavazáson végül a posztján megerősített színész-rendező politikai meggyőződése – életútját tekintve – nem túl meglepő.
1923-ban Budapesten született, a keszthelyi premontrei gimnáziumban érettségizett, de tehetsége ellenére zsidó származása miatt nem vették fel a színiakadémiára. 1944-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan a nyilas hatalomátvétel után hazaszökött Budapestre. Egy razzia során édesapjával együtt deportálták, a menetből azonban sikerült megszöknie.
A háború után elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakát. Érdeklődése hamarosan a rendezés felé fordult, az ország legjobb színházi szakemberei között tartották számon, 1956 tavaszán Jászai-díjjal tüntették ki.
Az 1945 óta párttag Földes odaadó híve volt Nagy Imre reformpolitikájának, s ez a közösségvállalás utóbb súlyos vádként szerepelt a perében.
1956. október 23-án létrehozta Győrött a Petőfi Kört, vezetésével a társulat csatlakozott a városi tüntetéshez. Miután október 25-én Győrben a megyei börtön előtti tüntető tömegbe lőttek, meghatározó szerepet játszott a további vérontás megakadályozásában. Az október 26-i mosonmagyaróvári sortűz után Szigethy Attila, a Győri Nemzeti Tanács elnöke a városba küldte, hogy segítsen a rend helyreállításában. Földes sikerrel tárgyalt a határőrlaktanya katonáival, eközben azonban a sortűz miatt jogosan felháborodott tüntetők bejutottak a kapun, meglincseltek három határőrtisztet, Földesnek azonban sikerült elejét vennie a további vérontásnak. A forradalom szellemiségét a november 4-i szovjet intervenció után is próbálta fenntartani cikkek megírásával, színházi rendezvényekkel. 1957 májusában tartóztatták le államellenes szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával.
„A vállalt szerepemet én meggyőződésből vállaltam. Amikor vállaltam, ideiglenesen tettem... Véremmé vált, hogy életet alakító művész vagyok. Politizálni kell az életben is”.
Így beszélt letartóztatása után arról, hogy miért lett a győri Forradalmi Nemzeti Tanács tagja.
A nyilvánosság előtt lefolytatott győri per, amelyben végül hét halálos ítélet született, a hatalom számára különös jelentőséggel bírt, a Nagy Imre-per egyfajta vidéki főpróbájaként is értelmezhető. Gyepes István bírósági tanácselnök az eljárás során nem csupán elhitette Földes Gáborral, hogy a határőrség lefegyverzésével őrizetlenül hagyta a nyugati határt, hanem azt is elérte, hogy a megtört ember ellenforradalomnak minősítse a forradalmat, saját perét pedig jogosnak. A Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumának különtanácsa Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezetésével másodfokon megerősítette a halálos ítéleteket, csak a gyilkosság vádja alól mentette fel, kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította. Hiába jártak közben érdekében kollégái, a színházi élet több ismert kiválósága, a hatályos ítéletet mégis végrehajtották 1958. január 15-én.
Idézetek
Földes Gábor 1957. május 23-ai vallomásában így beszélt arról, hogy miért lett a győri Forradalmi Nemzeti Tanács tagja: „A vállalt szerepemet én meggyőződésből vállaltam. Amikor vállaltam, ideiglenesen tettem... Véremmé vált, hogy életet alakító művész vagyok. Politizálni kell az életben is”.
Földes Gábor a forradalmi események alatt mindvégig kommunistának, Nagy Imre feltétlen hívének vallotta magát. 1957. május 23-ai vallomásában is azt mondta: „Magyarország független legyen, a Szovjetuniótól is független – nem akarunk a nyugathoz sem tartozni – Magyarországon demokrácia kell, hogy legyen. (...)”.
Földes László emlékeiben így él az édesapjával való utolsó találkozása: „Összebilincselve ültek emberek, többek között édesapa. Erre felfigyeltem, hogy miért van rajta bilincs. (...) És ott beszélgettünk. Azt, hogy ő búcsúzott tőlem, én nem tudhattam. Mondta, hogy édesapa most elutazik, és én megkérdeztem tőle: »Hova mész?« Azt mondta, hogy nagyon messzire. »Mikor jössz meg?« - kérdeztem. »Akkor te már nagyfiú leszel.« - válaszolta. Kérte, hogy énekeljek neki. Énekeltem. Erdő mellett nem jó lakni – ezt a dalt tudtam.”