Sztrájk miatt zárva lesznek a hivatalok

Infostart
2016. szeptember 14. 07:30
Egésznapos sztrájkot tartanak ma az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta: elsőként azonnali 30 százalékos béremelést, valamint reális, kiszámítható, versenyképes és vonzó életpálya kialakítását követeli az érdekképviselet.

A kormány csak szigorú feltételekkel hajlandó növelni az önkormányzati dolgozók bérét - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János emlékeztetett az állami tisztviselői rendszer kialakítása előtti jelentős elbocsátásokra.

Több szakszervezet mellett az MSZP is a sztrájkolók mellé állt. A párt alelnöke, Gúr Nándor sajtótájékoztatóján béremelést követelt az önkormányzati köztisztviselőknek.

A közszolgálati dolgozók június 22-én ötven polgármesteri hivatalban már tartottak egy figyelmeztető sztrájkot, miután a 37 ezer önkormányzati köztisztviselőből 24 ezer több éve egyáltalán nem kapott béremelést. A szerdai tiltakozás már egésznapos és a teljes országra kiterjed.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sztrájk az önkormányzati hivatalokban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást