Juhász Péter ma már másként tenne

Infostart
2016. szeptember 12. 15:21
Juhász Péter szerint ma már nem végezne sajtófigyelést a Prisztás-gyilkosság miatt elítélt Portik Tamás egyik munkatársának. Az Együtt politikusa azt állítja: ezért a munkáért nem kapott pénzt.

Az ellenzéki politikus még csütörtökön, a Facebookra videóüzenetében határozottan visszautasította a vádakat, és azt mondta: a bírósági tárgyaláson kívül soha nem találkozott a gyilkosság miatt elítélt bűnözővel. Juhász Péter azt mondta, F. Erikával találkozott, aki Portiknak "talán titkárnője vagy hasonló, nem emlékszem pontosan". A nő azt mondta Juhásznak, hogy "Portik kíváncsi a hírekre", de nem rendelkezik sajtófigyeléssel, ezért megkérte, "nyomtassa ki számára az internetet". Összeállítottak neki egy paksamétát, ami alapján be tudott számolni Portiknak – tette hozzá.

A kereszténydemokrata Hollik István pénteki sajtótájékoztatóján Juhász Péter már úgy fogalmazott: soha nem volt Portik Tamás tárgyalásán, csak a Rogán Antallal meghiúsult szembesítésén vett részt, és utána kereste meg F. Erika. „Kérte, hogy nyomtassam ki a Facebook-bejegyzéseimet és az azóta megjelent cikkeket neki, nem Portik Tamásnak, mert ő nem használja az internetet” - mondta.

Az Együtt politikusa péntek este az ATV műsorában ismét módosított: akkor már arról beszélt, hogy az Erika keresztnevű hölgy tudja ugyan használni a világhálót, de nem tud rajta híreket keresni. „Szinte én ajánlottam, hogy kinyomtatom neki, mert ez nekünk semmiből sem áll.”

Az ellenzéki önkormányzati képviselő úgy vélte, ma már máshogy cselekedne. Kiemelte: a lelkiismerete tiszta, de a nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani elv alapján talán ma már nem tenné meg ugyanezt.

Juhász Péter az ATV-nek adott interjújában azt is elmondta: karaktergyilkosságot folytatnak ellene, amivel szerinte a kormányzati politikusokkal szemben megfogalmazott állításait próbálják elfedni.

Az Együtt kiáll Juhász Péter mellett. Szigetvári Viktor, a párt elnöke nem tart attól, hogy a botrány kedvezőtlen hatással lesz az önmagát korszakváltónak nevező párt megítélésére.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást