Így buliztak a rendőrök a Szigeten - videó

InfoRádió
2016. augusztus 17. 19:52
A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei 66 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt fogtak el a 24. Sziget Fesztiválon és környékén.

A 24. Sziget Fesztiválra kilátogatók 2016-ban is kulturált környezetben tudták megtenni a rendezvényen vagy azzal összefüggésben történt jogsértésekkel, jogsérelmekkel kapcsolatos bejelentéseiket, feljelentéseiket a Hajógyári-sziget közelében kialakított panaszfelvevő irodában. A másfél hét alatt összesen 109 alkalommal érkezett bejelentés.

A Fesztivál külső rendőri biztosításának fő feladata 2016-ban az előre nem várt események kiszűrése volt, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság különböző szervei megfelelő erőkkel és eszközökkel voltak jelen a rendezvény környékén. A Sziget Fesztivál területén belül a bűncselekmények visszaszorítása érdekében a BRFK bűnügyi biztosítást végzett. A résztvevők biztonságos szórakozását a fővárosi rendőrök mellett idén is külföldi kollégák segítették.

A fővárosi rendőrök a rendezvény 10 napja alatt 8 főt kábítószer-kereskedelem, 36 főt kábítószer-birtoklás, 6 főt garázdaság, 6 főt lopás, 3 főt rongálás, 2 főt kifosztás, 3 főt ittas járművezetés miatt és 2 főt elfogatóparancs alapján fogtak el. Összesen 293 darab tablettát, 98 gramm zöld, valamint 1,58 gramm barna növényi törmeléket, 45,55 gramm fehér port, 9,6 gramm kábítószergyanús kristályos anyagot, 9 darab kábítószer-tartalmú bélyeget, 4 darab kapszulát találtak és foglaltak le. A rendezvény területén, illetve annak közvetlen közelében elfogott személyek közül az illetékes bíróság döntése értelmében négy személy előzetes letartóztatásba, egy személy házi őrizetbe került, egy fő lakhelyelhagyási tilalmát rendelték el, míg két fő őrizetben van.

A videó a police.hu oldalon látható.