A közvetítések elfedik Rio igazi arcát - lapszemle

Infostart
2016. augusztus 17. 07:07
A Népszabadság arról ír, hogy tavaly július elseje óta 323,5 millió forintért utaztak a kormánytagok, ami 80 millióval kevesebb mint egy évvel korábban. A Magyar Nemzet arról ír, hogy az országban csak 19 olyan kórház van, amelynek megvan az összes szükséges hivatali engedélye a mentőhelikopterek használatára.

A Népszabadság mind a tíz tárcától kikérte a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok külföldi látogatásainak listáját. A megkapott adatok alapján tavaly július elseje óta 323,5 millió forintért utaztak a kormánytagok, ami 80 millióval kevesebb mint egy évvel korábban.

A Portfiolio arról ír, hogy a felsőoktatásban a gazdasági képzések idén is a legnépszerűbbek, voltak olyanok, amiket több ezren jelöltek meg első helyen. Nem minden jelentkező nyer felvételt a kiválasztott szakra, de annak, akit mindenképp a gazdaság érdekel, bőven vannak lehetőségek az egyetem falain kívül is a felnőttképzések területén.

A Magyar Idők szerint tízmilliókat kell befektetnie a tanulásba annak, aki kereskedelmi pilóta akar lenni. Bár egy jól fizető légitársaságnál az éves jövedelmet ugyancsak tízmilliókban mérik, az induló összeg előteremtése sokaknak megoldhatatlan feladat Magyarországon. Az egyik fővárosi egyetemen immár diákhitelből is finanszírozható a képzés díja.

A Magyar Nemzet a Nemzeti Közlekedési Hatóság adataira hivatkozva arról ír, hogy az országban csak 19 olyan kórház van, amelynek megvan az összes szükséges hivatali engedélye ahhoz, hogy mentőhelikopterek szállhassanak le a területükön, és évente helyszíni ellenőrzést is végeznek. Ám az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy az ország 42 pontján használnak a mentőhelikopterek kórházi leszállóhelyeket. A két szám közötti különbségre nem kapott választ a lap.

A Napi.hu arról közöl összeállítást, hogy az olimpiáról érkező tévéközvetítéseik elfedik Rio de Janeiro valódi arcát. Az ott tartózkodó külföldiek az óriási biztonsági intézkedések közepette észre sem veszik, hogy a gengszterek kihasználják, hogy a rendőrség az olimpiai helyszíneket és a turistalátványosságokat védi.

A Magyar Időkben arról lehet olvasni, hogy új lendületet vesz a pozsonyi dunai kikötő, a közeljövőben gyakrabban indít járatokat Bécsbe, emellett ismét szeretné felújítani a Pozsony és Budapest közötti rendszeres hajójáratot. A legkésőbb 2018 áprilisáig a mostani napi kettőről napi négyre szeretnék növelni a Bécsbe tartó hajójáratokat.

A Magyar Időkben arról lehet olvasni, hogy a 2024-es budapesti olimpia igazi nyertesei a hazai szállodák és a vendéglátóhelyek lennének, a sportesemények 600-800 ezer plusz vendégéjszakát, vagyis az átlagos látogatottság három-négyszeresét eredményezhetik. A szállodák bevételei ebben az időszakban megnégyszereződnének, miközben százezer új munkahellyel bővülne az ágazat.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy továbbra is azok az útépítő cégek lesznek előnyben a közbeszerzés új szabályai szerint, amelyek a beépítés helyének közelében aszfaltkeverő telepet üzemeltetnek. A magyar és az uniós forrású megrendeléseknél is fontosabb szempont lehet a környezetterhelési érték, mint az ár, holott valójában szó sincs ökotudatos szemléletről.

A Napi.hu cikke szerint Lengyelországban megkétszereződött a nyugdíjba vonulók száma tavaly, és a demográfiai trendek miatt két évtized múlva már a lengyelek harmada lesz 60 évesnél idősebb. Ez nem tartja vissza a kormányt a nyugdíjkorhatár csökkentésétől.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást