Már nem láthatatlan az ebnyilvántartás

InfoRádió
2016. augusztus 13. 10:36
Kisebb hibákkal, de megbízhatóan működik az állatokat nyilvántartó rendszer - mondta az InfoRádió megkeresésére a Magyar Állatorvosi Kamara főtitkára. Horváth László azt követően beszélt erről, hogy az InfoRádió több panaszt is kapott állatorvosoktól, miszerint nem érhető el a rendszer.

Csaknem tíz éve működik a Magyar Állatorvosi Kamara központi chip-nyilvántartó rendszere. Ez kezdetekben a magyar kisállat-útlevelek központi nyilvántartása miatt jött létre, majd a későbbiekben már a kisállatok – elsősorban kutyák - mikrochipes megjelölése kapcsán az egyedi nyilvántartás vezetésére is szolgált. Az utóbbi években pedig ez a rendszer képezi az állatvédelmi törvény legutolsó módosításával létrehozott úgynevezett állami eb-adatbázis adatokkal való ellátását és feltöltését – mondta el az InfoRádiónak a Magyar Állatorvosi Kamara főtitkára.

Horváth László hozzátette: miután az informatikai rendszer eléggé bonyolult és sok adatot tartalmaz, működésével kapcsolatban az első pillanattól kezdve adódnak időnként technikai problémák.

„A folyamatos működés során ilyen-olyan apró működésbeli hibák időnként kiderülnek, de ezeket az üzemeltető, illetve a működtető informatikai cég észleli és azonnal javítja” - hangsúlyozta a főtitkár.

Beszámolt arról, hogy miután ez a rendszer szolgáltatja az adatokat az eb-nyilvántartáshoz, az állam kérése az volt még áprilisban, hogy a rendszer adatbázis része fizikailag is kerüljön át a Nébih szerverére. Ez megtörtént.

„Ezzel a technikai változással kapcsolatban is adódtak kisebb problémák, de az informatikusok az elmúlt időszakban intenzíven és folyamatosan dolgoztak ezek kijavításán” - jelezte Horváth László.

A kamara főtitkára aláhúzta: a rendszer az apróbb problémák ellenére működik és használható.

„Bár a hétvégén az állatorvosok egy kisebb hiba miatt úgy érzékelhették a számítógépükön, mintha bizonyos időszak adatai nem lennének meg, ez csak megjelenítési hiba volt, nem pedig valós adatvesztés. Mindezt rövid időn belül sikerült is visszavarázsolni a képernyőkre. Nincs szó arról, hogy adatok eltűntek volna, vagy azok ne lennének hozzáférhetőek” – hangsúlyozta a főtitkár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már nem láthatatlan az ebnyilvántartás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást