Alagút a Jánosból és Kútvölgyibe?

Infostart
2016. július 13. 12:16
Alagút kötheti össze a Szent János és a jelenleg is átalakítás alatt álló Kútvölgyi kórházat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az új budapesti kórházfejlesztés előkészítéséért felelős miniszteri biztos. Cserháti Péter kedden tárgyalt az illetékes önkormányzatok vezetőivel a környék közlekedésének átalakításáról is.

Az új budapesti kórházfejlesztés előkészítéséért felelős miniszteri biztos a SOTE Kútvölgyi tömbjéről szólva arról mondta az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy jelenleg nem mernek új vagy többletkapacitással tervezni.

Ha komfortosítunk és egy XXI. századi tömböt szeretnénk létrehozni magas szintű diagnosztikával, összevont műtőblokkal, high-tech képalkotóval, emelt CT-diagnosztikával, akkor ott még az ágyszám csökkenhet is, olyan 250 körülire. A másik kérdés a Sportkórház körülbelül 100 ágynyi kapacitása és egyéb funkciói, szakhatóság és járóbeteg-tevékenysége, az úgynevezett G épületének lebontása és átalakítása. Erről tárgyaltunk, úgy tűnik, hogy önkormányzati oldalról ez támogatható. A harmadik pedig a nagy lepény járóbeteg-rendelő, körülbelül 170 rendelő kialakítására elégséges négy szint és a hozzátartozó terület, úgy tűnik, engedi ezeket megvalósulni.”

Cserháti Péter az illetékes önkormányzati vezetőkkel történt keddi egyeztetését követően azt mondta: a Szent János Kórházat és a Kútvölgyit egy alagúttal kötnék össze, valamint változna a környék közlekedése is.

Esetleg a Gábor Áron utca folytatásában a honvédelmi ingatlanon és a villamossíneken keresztül egy keresztút alakulhatna ki, amelyik föl tud vinni és le tudja vágni azt éles fordulót a Szilágyi Erzsébet fasor végén. A másik irányból most a fogaskerekű vágja el a Városmajor utcai klinikát ettől a tömbtől, ha ott egy összeköttetést tudnánk létesíteni, a fogaskerekű fölött, akkor abból az irányból is javítható a megközelíthetőség.”

A műsorban szóba került a két kórházat érintő fejlesztések pénzügyi háttere is.

Nem egy elvi, aztán hamvába haló, hanem 40+11 milliárd forinttal már megkezdett, kézzel fogható fejlesztések fognak beindulni.”

A miniszteri biztos szólt még arról is, hogy 2017 nyarán lesz egy második ütem, amikor azok az intézmények kerülnek majd fókuszba, amelyek a mostani fejlesztéseknél nem érintettek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Alagúton lehet átmenni a Jánosból és Kútvölgyi kórházba
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást