Minden háziorvos egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek

Infostart
2016. július 3. 12:46
Aránytalannak és igazságtalannak tartják a háziorvosi praxisok finanszírozását a területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező háziorvosok. A kormány szerint azonban más a munkakörük és a felelősségük is, mint az önkormányzatokkal szerződött kollégáiknak, így szerintük jogos a különbségtétel.

Azonos szakmai feltételek vonatkoznak rájuk, mint az önkormányzatokkal szerződő kollégáikra, őket azonban sokkal csekélyebb állami támogatás illeti meg – fogalmazott a területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező háziorvosok egyik képviselője. Dr. Varga Éva úgy véli: igazságtalan ez a különbségtétel és az alapellátás megerősítésekor gondolni kellene a több mint 200 háziorvosra.

„A területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező háziorvosok mintegy 250-en lehetnek az országban – napról napra változik a számuk, hiszen vannak praxisok, amik megszűnnek, újakat pedig már nem lehet létrehozni. Körülbelül 250 ezer beteg egészségügyi alapellátását végezzük” - mondta az InfoRádiónak Dr. Varga Éva háziorvos.

Az elmúlt évek többletjuttatásai után már csaknem feleannyi állami pénzt kapnak, mint a praxisokat vásárló kollégáik – tette hozzá a Mikepércsen praktizáló orvos.

„Amikor ezek a praxisok indultak, ez elhanyagolható különbség volt, mára azonban szinte megduplázódott az önkormányzati szerződéssel rendelkező háziorvosok finanszírozása, a miénk viszont semmit sem változott. Ez az a különbségtétel, ami ellen tiltakozunk, hiszen ez teljesen indokolatlan” - mutatott rá Dr. Varga Éva.

Az egészségügyért felelős helyettes államtitkár szerint azonban kevesebb feladattal és kötelezettséggel rendelkeznek a területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező háziorvosok, így a finanszírozásbeli különbségtétel is jogos.

„Nekik nincsenek olyan kötelezettségeik, mint ami a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosoknak. Más a felelősségük, más a feladatuk, ezért nyilvánvaló, hogy a finanszírozásban és a jogszabályi környezetben nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk” - mondta Beneda Attila.

A jövő évi támogatás mértékéről még egyeztetnek - tette hozzá a helyettes államtitkár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Minden háziorvos egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást