Új frakcióvezetőkkel kezdik az őszt az ellenzéki pártok

InfoRádió
2016. július 1. 12:28
Mindhárom ellenzéki frakció új vezetővel vághat bele a parlament őszi ülésszakába.

A szocialista párt esetében Molnár Gyula, a párt új elnöke az MSZP tisztújító kongresszusát követő első sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a lehető leghamarabb új frakcióvezetőt fog választani a képviselőcsoport, Tóbiás József, a leváltott elnök pedig aláhúzta, hogy maga sem kívánja megtartani frakcióvezetői tisztségét. Múlt pénteken a frakció megalakította a Tóbiás József által vezetett jelölőbizottságot, e hét szerdán pedig már új frakcióvezetőt is választhat a képviselőcsoport.

A frakcióban nem résztvevő Molnár Gyula több nyilatkozatában is egyértelművé tette, hogy Tóth Bertalan megválasztását támogatja. Az InfoRádió Aréna című műsorában a következőképp fogalmazott.

"Tóth Bertalanra nekem egy komplett szerep volt a fejemben. Azzal a tudással, amit Pécsen megszerzett, alpolgármesterként, most frakcióvezető-helyettesként, azt tudja kamatoztatni úgy, hogy operatív módon tudja vezetni a pártot. Mivel ez nincs, Gőgös Zolinak ezt a szerepet nem gondolnám, ezért azt mondom, hogy most valamilyen módon a frakcióban ezt meg kell oldani."

A Jobbik elnöke, Vona Gábor a párt május végi tisztújítása után jelentette be, hogy pártja frakcióját ősztől már nem ő, hanem a jobbik alelnöke, Volnar János irányítja, ő maga pedig a választási győzelemre és az utána következő sikeres kormányzásra kíván koncentrálni.

Az LMP esetében Schiffer András lemondása miatt nem csak új frakcióvezetőt, hanem új képviselőt is kell választani. A párt július 16-án és 17-én tartja új társelnök- és képviselő-választó kongresszusát, amelyen új frakció-tagot a 2014-es pártlistáról jelölt politikusok közül választhatnak a küldöttek. Ha pedig már ismét 5 tagú a frakció ezt követően választanak közülük új elnököt – mondta az InfoRádiónak Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

"Az egy dolog, hogy az LMP a kongresszusán meghatározza, hogy ki az a személy, aki András lemondását követően a frakció tagja lesz, viszont a jogi része ennek a történetnek csak a mandátum hivatalos visszaadását követően tud életbe lépni, ami augusztus 31-et követően következik be, de ez várhatóan szeptember legelső napjait fogja jelenteni."

Arra a kérdésre, hogy vállalná-e a tisztséget, Szél Bernadett azt mondta: meglátja, társelnökként is sokat vállalt és számára most az országos hálózat építése a legfontosabb feladat, ezért kérdés, hogy mennyire tud egy személy e két fontos feladatnak egyszerre megfelelni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új frakcióvezetőkkel kezdik az őszt az ellenzéki pártok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást