Ez történhetett a hortobágyi robbanásban

InfoRádió
2016. július 1. 17:16
Valószínűleg egy olyan kísérleti eszköz robbant fel a Hortobágyon, amire nem lehettek felkészülve a tűzszerészek – nyilatkozta az M1-nek Ladocsi Attila igazságügyi tűzszerész. Vannak olyan eszközök, amelyeknél a II. Világháború végén a szövetséges erők, a szovjet csapatok, illetve a német hadsereg is a hadizsákmányból talált bombákat utólag az általuk készített gyújtószerkezettel szerelték fel” - magyarázta még év elején az InfoRádiónak Csurgó Attila, a lőszermentesítést végző ezred parancsnoka.

Robbanás történt a Hortobágyon, a volt bombázótéren péntek délután, amelynek következtében négy tűzszerész életét vesztette, egy szakember pedig megsérült.

A lőtér mentesítését évekkel korábban elkezdték, de nemrég újabb lendületet kapott a munka. A Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrede 2014 óta mentesíti a Hortobágyi Nemzeti Park területén található egykori lőteret. Az ezred parancsnoka, Csurgó Attila ezredes még az év elején nyilatkozott az InfoRádiónak.

„Tavaly év elején, január végén megkezdtük a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévő volt katonai bombavető tér mentesítését. Itt egy nagyjából négyezer hektáros terület mentesítését hajtja végre a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrede” – közölte Csurgó Attila, az ezred parancsnoka.

„Tavaly 9000 robbanótesttől, illetve robbanótest-maradványtól szabadítottuk meg a nemzeti park ezen területét” - mondta Csurgó Attila.

Az M1-nek nyilatkozott Ladocsi Attila igazságügyi tűzszerész, aki szerint valószínűleg olyan kísérleti eszköz robbant fel, amire nem lehettek felkészülve a tűzszerészek.

Csurgó Attila a januári interjúban az InfoRádiónak elmondta, hogy a mentesítés során találnak olyan eszközöket, amelyeket kísérleti jelleggel használt a II. Világháború alatt a német légierő. „A háború utáni időszakban a Varsói Szerződés tagállamai közül is hajtottak itt végre bombavetést” - tette hozzá.

„Ritkán találkozunk olyan eszközökkel, amelyeknél számunkra ismert – mondjuk egy 250 kilós, 100 vagy 50 kilós – légibombát láttak el olyan gyújtószerkezettel, amely nem jellemző arra az eszközre. Ezek a bombák a gyártás során alapvetően nem így készültek” - mondta a parancsnok.

„Főleg a II. Világháború végén fordult elő az, hogy a szövetséges erők, a szovjet csapatok, illetve a német hadsereg is a hadizsákmányból talált eszközöket az általuk készített gyújtószerkezettel szerelték fel” - magyarázta Csurgó Attila.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ez történhetett a hortobágyi robbanásban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást