Nagyijeggyel, kölykökkel, programokkal vakációzik az Állatkert

Infostart
2016. június 18. 11:43
Kezdezményes "nagyijegyet" vezetett be a Fővárosi Állat és Növénykert a vakáció idejére. Megnyitott a lepkekert, és a szünidő alatt délelőtt tíztől fél ötig félóránként látványos programokkal várják az érdeklődőket - mondta az InfoRádióban Hanga Zoltán.

A Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője elmondta, hogy a vakációban az iskolásoknak jóval több szabadidejük van, a szülőknek viszont általában nem, hiszen a szabadságuk rövidebb, mint a nyári szünet, ezért gyakran a nagyszülők viszik az Állatkertbe a gyerekeket.

„Azt gondoltuk, örülnének, illetve még több látogatásra rá tudjuk bírni a nagyszülőket és az unokákat ezzel, a nagyszülő+unoka jeggyel” - tette hozzá Hanga Zoltán.

A szóvivő beszélt arról is, sok újdonság van az Állatkertben, például a Varázshegyben, az őstengeri bemutatóhelyen a közelmúltban bővült a tengeri állatok köre, fiatal polipok is érkeztek. Sok helyen vannak kis állatok, a makiknál cseperednek kölykök, érdemes megnézni az ázsiai vadkutya-kölyköket, amik most kerültek hancúrozós korba, és a vombatoknál is van egy kölyök. A nyári szezonra jellemző látnivaló a lepkekert is – tette hozzá Hanga Zoltán.

A szóvivő azt is elmondta, a Légyott programok keretében délelőtt 10-től délután 5-ig minden fél órában valami, előre meghirdetett esemény történik, például látványetetés, koalák mérlegelése, állatbemutatók. Normál esetben ezek elcsípése szerencse kérdése lenne, de így, előre meghirdetve mindenki kiválaszthatja a menüből, hogy mit szeretne látni – jegyezte meg Hanga Zoltán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagyijeggyel, kölykökkel, programokkal vakációzik az Állatkert
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást