Kitiltották az újságírókat a Parlamentből

Infostart
2016. április 26. 16:38
Több médium munkatársát is kitiltotta a parlamentből Kövér László házelnök, mert hétfőn nem a kijelölt helyeken forgattak.

Az Index két újságíróját, illetve a Népszabadság, a 24.hu és a HVG egy-egy munkatársát tiltotta ki a parlamentből Kövér László házelnök egy, a szerkesztőségeknek küldött levélben, mivel – indoklása szerint – az újságírók megszegték az országházi sajtótudósítás rendjére vonatkozó házelnöki rendelkezést.

Olyan helyen forgattak, ahol nem tehették volna, majd a Sajtóiroda munkatársának többszöri figyelmeztetése és felszólítása ellenére is folytatták tevékenységüket, és nem voltak hajlandóak elhagyni az Országház Kupolatermének, illetve Déli Társalgójának területét.

Az Index az esetről azt írta: munkatársai hétfőn is ott forgattak, ahol minden más alkalommal, ám az alaptörvény hatálybalépésének 5 éves évfordulójára, a Felsőházi terembe szervezett ünnepség, illetve az ezen részt vevő Orbán Viktor miniszterelnök miatt sokkal szigorúbbak voltak a sajtóért felelős személyek az újságírókkal.

Olyan helyre akarták terelni a sajtó munkatársait, ahonnan gyakorlatilag lehetetlen képviselőket megszólítani, ezért nem tettek eleget kollégáik a felszólításnak. Mivel ha nem így tettek volna, a nemzeti bank alapítványi támogatásaira reagáló kormánypárti képviselőkről készített videót sem tudták volna rögzíteni.

Kérdésünkre, hogy meddig hatályos a kitiltás, az Országgyűlés sajtóirodája csupán annyit közölt, hogy a házelnök határozatlan ideig függesztette fel az újságírók belépési lehetőségét az Országgyűlés Hivatalának helyiségeibe.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kitiltották az újságírókat a Parlamentből
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást